Az egész világot megrázta a Tokióból Oszakába tartó Boeing 747-es katasztrófája

2024. augusztus 12. 14:20 MTI

A 123-as számot viselő belföldi járat a tokiói Haneda repülőtérről délután 6 óra után 12 perccel, némi késéssel emelkedett a magasba az egyórás útra. A gép fedélzetén – a 15 fős személyzettel együtt – 524 ember utazott, többségük japán állampolgár, aki szokásos éves nyaralására indult. A felszállás után 12 perccel, amikor az óriásgép mintegy 7000 méteres magasságban, 550 km/órás sebességgel haladt, a pilóták robbanásszerű zajt hallottak.

A géptest rázkódni kezdett, a légnyomás folyamatosan esett, az utasoknak már az oxigénmaszkokat kellett használniuk. A vészjelzés leadása után a földi irányítás engedélyezte a visszatérést Tokióba, de a csaknem 300 tonnás Boeing gyakorlatilag irányíthatatlanná vált. A több mint fél órán át hősiesen küzdő pilóták mindent megpróbáltak, de a gép csak fel-le hintázott a levegőben, majd zuhanni kezdett.

A Boeing 747-es 6 óra 56 perckor tűnt el a radarok képernyőiről. A vizsgálat megállapította, hogy a gép súrolta egy hegylánc csúcsait, majd tovább süllyedve – mintegy 1560 méteres magasságban – a Takamagahara hegy oldalának ütközött és felrobbant.

A közelben található Jokota amerikai légi támaszponton is fogták a segélykérő jeleket, és húsz perccel a becsapódás után gépeket küldtek a baleset helyszínére. Az egyik felderítő vadászgép még a szürkület leszállta előtt észlelte is a roncsot, és megadta helyzetét. A japán hatóságok azonban nem akarták igénybe venni az amerikai segítséget.

Később heves bírálatok is elhangzottak emiatt, mert az éjszakai órákban a nehezen megközelíthető terepet felderítő japán mentőhelikopter nem észlelt életjeleket, így a mentőcsapatok csak másnap hajnalban kezdték meg a munkát. Mint később kiderült, több áldozat életben maradt volna, ha a mentést azonnal megkezdik.

A mentőegységeket másnap szétszóródott roncsok, faágakon fennakadt vagy a hegyoldalon legurult emberi testek szörnyű látványa fogadta. Bármilyen hihetetlen, a nagy erejű becsapódást, a robbanást és az azt követő tüzet négy ember túlélte.

Az emlékhely (kép forrása: Wikipédia / nattou / CC BY-SA 3.0)

Mind a négyen nők voltak, akik a repülőgép végében, a bal oldalon ültek, egyiküket – a JAL szabadnapos légikisasszonyát – az ülések közé préselődve, egy anyát kisgyermekével a törzs egyik épen maradt részében, egy 12 éves lányt egy fa ágai közé ékelődve, egy roncsdarab alatt találtak meg.

A vizsgálat azt állapította meg, hogy a tizenegy éve szolgálatban álló gép farokrésze hét évvel korábban már megsérült, amikor leszállás közben a betonba ütközött. A javítást a Boeing cég végezte el, de a nyomástartó lemezt (amelynek az a rendeltetése, hogy megakadályozza a túlnyomásos levegő kiszökését az utastérből) nem az előírásoknak megfelelően rögzítették.

A hiányosságra az egymást követő ellenőrzések során sem derült fény. A minden egyes le- és felszálláskor fellépő nyomáskülönbség egyre jobban feszítette a gyenge illesztékeket, amelyek előbb megrepedtek, majd a végzetes napon az egész hátsó nyomástartó fal kiszakadt.

Ugyanekkor robbanásszerűen levált a függőleges vezérsík is, az az aerodinamikai felület, amely a repülőgép oldalirányú stabilitását biztosítja. Egy amatőr fotós meg is örökítette ezt a pillanatot, és a vezérsík egyik darabját meg is találták azon a környéken, ahol az első vészjelzést leadták. Megsérült a hidraulikus vezetékrendszer is, a gép végképp irányíthatatlanná vált. A pilóták képességeit dicséri, hogy még így is egy fél óráig a levegőben tudták tartani a halálra ítélt gépet.

A Boeing cég elismerte a hibát, vállalta a teljes felelősséget. A túlélőkkel és az áldozatok hozzátartozóival peren kívül egyeztek meg a kártérítésről. A JAL elnöke lemondott, a karbantartó részleg vezetője öngyilkos lett, a 123-as járatszámot nem használták többet, a légitársaság utasainak száma meredeken esett. A repüléstörténet egyik legtöbb emberéletet követelő balesetének helyszínéhez közel, az Ueno faluban állított síremléknél minden év augusztus 12-én az elhunytak családtagjainak részvételével emlékeznek az áldozatokra.