Erich von Falkenhayn, vezérkari főnök és a második Legfelsőbb Hadvezetés vezetője, tekintettel a Német Birodalom katonai kudarcaira, kénytelen lemondani. Utódja Paul von Hindenburg tábornok, a tannenbergi győztes (1914. VIII. 23-31.), aki Erich Ludendorff főszállásmesterrel megalakítja a harmadik Legfelsőbb Hadvezetést.
Falkenhayn lemondása az indok Románia számára, hogy belépjen a háborúba az antanthatalmak oldalán. A valódi indok azonban a keleti és nyugati front katonai helyzetének téves megítélésében és ebből következően az orosz Bruszilov-offenzívában elszenvedett vereségekben, valamint a verduni (1916. II. 21.) és a somme-i (1916. VII. 1.), veszteségekben bővelkedő harcokban keresendő.
A német hadvezetés azt hitte, hogy 1916-ban nyugaton megnyerheti a háborút, azonban rosszul becsülte fel katonai eszközeit az állóháborúban. Az antant anyagi fölényével, amelyet amerikai segélyszállítmányok biztosítottak, Falkenhayn a "kivéreztetés" stratégiájának segítségével vélt eredményesen szembeszállni, ami azonban súlyos tévedésnek bizonyult. Éppígy alábecsülték a központi hatalmak az orosz hadsereg várható katonai ütőerejét.