Európai panteon
2003. március 11. 09:41
A hat európai országban végzett közvélemény kutatás adatai szerint az európai történelem legnagyobbjaként Winston Churchill, Leonardo da Vinci és Joschka Fischer nevét tartjuk számon.
<
| Europa 1870 |
Az emlékezetkutatás, azaz a társadalom múltképének vizsgálata - Maurice Halbwachs francia szociálpszichológus, Pierre Nora francia történész és Jan Assmann német egyiptológus elméleti alapvetésére támaszkodva - arra keres választ, hogy egy adott korszak mit őriz meg emlékezetében a múltból, azt milyen értékekkel ruházza fel, esetenként hogyan, milyen céllal fűzi össze elbeszéléssé.
Létezik-e európai közvélemény?
A kutatás eredményei azt mutatják, hogy elképesztő zavar van a fejekben: a nyílt válaszlehetőséggel kérdezettek esetében Joschka Fischer német külügyminiszter és Gerhard Schröder német kancellár máris elnyerte helyét az emlékezet "európai panteonjában". A meglepő eredmény mögött valójában csak a lojális és fegyelmezett német szavazók állnak, akik ilyen kérdezési szituációban azonnal saját államférfiaikat jelölik meg.
Az angol válaszadók választották a legtöbb külföldi államfőt: Jacques Chirac francia elnök és Napóleon egyaránt három százalékot szerzett. A franciák leginkább franciákra szavaztak, de cserébe három százalékot itt is elvitt Winston Churchill, egyet pedig Tony Blair.
A másik két kategóriában, ahol a modern illetve a régi idők jelentős európai személyiségeit kellett megnevezni, a válaszadási lehetőségek rögzítettek voltak, így nem csoda, hogy jobban kirajzolódtak valamiféle európai konszenzus körvonalai. Az első három "modern" európaiként Winston Churchill, Marie Curie és Charles de Gaulle nevét tartják számon. A "régi" európaiak között Leonardo da Vinci, Kolumbusz és Luther végzett az élen; William Shakespeare csak ötödik lett.
Az ötletgazda Philippe Joutard, francia történész az Unesco párizsi központjában tartott előadásán csalódottságának adott hangot. Személy szerint alapvetően elhibázottnak látja a történelemtanítást, mely még mindig nem képes kitekinteni a nemzetállami történetszemlélet sáncai mögül: „A legtöbb válaszadó csupán saját országa eredményeit igyekezett javítani szavazatával” - állítja. „Másfelől viszont semmi nem indokolja egy európai kollektív emlékezet megjelenését, ha számításba vesszük, mennyire keveset tettek ennek kialakításáért.”
Az emlékezet befolyásolhatósága és politikai célú eltérítésének szándéka veszélyt rejt magában: az aktuális hatalom pillanatnyi érdekeinek megfelelően kihasználhatja és kisajátíthatja a kollektív emlékezet fenntartásának, konstruálásának különféle rítusait, alkalmait, technikáit; emiatt szükséges, hogy a kollektív emlékezet érzelmi karakterét a történelemoktatásban megalapozott kritikus történelemszemlélet is kiegészítse.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
