A berlini fal volt Honecker életének egyik főműve

2014. május 29. 15:00 MTI

Honecker 1912. augusztus 25-én született egy Saar-vidéki szegény szénbányász családjában. Tetőfedő végzettséget szerzett, de szakmájában sokat nem dolgozott. Tizenéves korában az ifjúkommunista mozgalomban ténykedett, hét évvel később már a párt teljes jogú tagja volt. 1930-ban egy évre a moszkvai pártakadémiára küldték, ettől kezdve élete végéig főfoglalkozású forradalmár, majd politikus maradt. 1933-as hatalomra jutásakor Hitler azonnal betiltotta a kommunista pártot, az illegalitásba vonult Honeckert 1935-ben fogták el, s a második világháború végéig fegyházban ült.

1945-ben csatlakozott a Moszkvából hazatérő kommunista vezető, Walter Ulbricht frakciójához. 1946-ban a szovjet megszállási zónában a munkáspártok egyesítéséből létrejött állampárt, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) egyik első tagkönyvének birtokosa lett. Az NDK 1949-es kikiáltása után a Központi Bizottság titkára, 1958-tól a Politikai Bizottság tagja volt. Egy ideig a keletnémet kommunista ifjúsági szervezetet vezette, majd a biztonsági ügyek felelősévé nevezték ki. E minőségében ő irányította a hidegháború jelképévé lett berlini fal felépítését 1961-ben, ezt tartotta élete egyik legnagyobb teljesítményének.

1971-ben szovjet hátszéllel, csöndes puccsal megdöntötte Ulbricht hatalmát, ezután 18 évig állt az NSZEP élén és 13 évig volt keletnémet államfő. Vezetése alatt az NDK megpróbálta megvalósítani a "fogyasztói szocializmust", amely a többi szocialista országhoz képest magas életszínvonalat, stabilitást, lakásépítéseket jelentett. Honeckernek a külpolitikában sikerült elérnie az NDK elismertetését, 1987-ben államfőnek kijáró külsőségek közepette fogadták hivatalos látogatáson az NSZK-ban. A belpolitikában igen kemény eszközöket alkalmazott: az élet minden területét behálózták a rettegett titkosrendőrség, a Stasi csápjai, az ügynökök és besúgók emberek, családok tízezreinek életét tették tönkre. Az ellenzékre keményen lecsaptak, a politikai foglyokat a kemény valutában mindig szűkölködő NDK szó szerint "eladta" az NSZK-nak.

A keményvonalas ideológia mellett az utolsó pillanatig kitartó Honecker elhibázottnak minősítette a Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár által elindított peresztrojkát és glasznosztyot, a reformokról hallani sem akart. Rendszere azonban 1988 szeptembere után, amikor a magyar vezetés szabad utat biztosított a nyugatra vágyó NDK-állampolgároknak, "kétfrontos harcra" kényszerült: egyfelől a maradni vágyó, "jobb" NDK-t akaró és egyre erősebb ellenzékkel, másfelől a "konzummenekülőkkel", s rövid idő alatt összeomlott.

Honeckert 1989. október 18-án az NSZEP Politikai Bizottságának ülésén lemondatták, egy hónappal később eljárást indítottak ellene és egy napra őrizetbe is vették. A néhány hete még mindenható politikusnak csak egy evangélikus pap adott menedéket, ezután a berlini szovjet katonai kórházba, tehát idegen felségterületre került, innen egy év múlva a végnapjait élő Szovjetunióba vitték. A Moszkvában töltött idő alatt is adott beszédtémát a németeknek: kezdeményezte bankszámlájának átutalását és panaszt intézett a német szervekhez, hogy visszatartják nyugdíját. A német és a szovjet, majd orosz hatóságok közötti hosszú jogi huzavona után a bukott politikust 1992-ben visszavitték Németországba, ahol első éjszakáját ugyanabban a börtönben töltötte, ahol Hitler alatt raboskodott.

A per ellene és vezetőtársai ellen 1992 novemberében kezdődött, a 75 vádpont többsége a berlini falnál, a német-német határon eldördült lövésekhez kapcsolódott. Az eljárást Honecker elhatalmasodó májrákja miatt 1993 januárjában gyakorlatilag beszüntették, s őt kiengedték Chilében élő lányához. Az egykori NDK egykori rettegett első embere száműzetésben hunyt el 1994. május 29-én, 81 éves korában. Bár Honeckert soha nem ítélték el, a lehető legnagyobb büntetés az volt számára, hogy meg kellett érnie az NDK bukását.