Mit jelent nekünk Pompeji tragédiája?
2007. december 12. 11:00
1748-as felfedezése óta Pompeji városa óriási hatást gyakorolt a kultúrára, az ókori katasztrófát minden kor saját aktuálpolitikai eseményei alapján értékelte újra.
79. augusztus 24-én kitört a Nápolyi-öböl fölött magasodó Vezúv, elpusztítva több települést és sok ezer embert. Ifjabb Plinius szemtanúja volt az eseményeknek, és Tacitus, római történetíróhoz írt két levelében részletes beszámolót készített a katasztrófáról: `Ekkor felhangzott az asszonyok jajveszékelése, gyermekek siránkozása, férfiak kiáltozása: némelyek szüleiket, mások gyermekeiket vagy házastársukat szólítgatták, vagy hangjukról lassan felismerték; voltak, akik a maguk baján, mások szeretteik sorsán siránkoztak; akadtak olyanok is, akik halálfélelmükben a halálért esedeztek, sokan az égi istenek felé nyújtogatták karjukat, sokan mások azt hangoztatták, hogy nincsenek már sehol sem istenek, és rászakadt a világra az a bizonyos utolsó, örökké tartó éjszaka.` (Ifjabb Plinius: Levelek. Hatodik könyv, 20. levél: A Vesuvius kitörése Borzsák István fordítása).
Az egyik villa föld alatti folyosóin egy fiatal lány és egy pénzeszsákot cipelő férfi maradványait találták meg, akik talán a villa jómódú tulajdonosai lehettek. A lányból csupán termetes keblének lenyomata maradt meg a hamuban. A múzeumban megtekinthető lenyomat sok írót megihletett, köztük Théophile Gautier francia regényírót is, aki Arria Marcella című könyvében (1825) a kebel tulajdonosáról írt. A hős beleszeret a lenyomatba, és egy pompeji éjszakán a lány szelleme elcsábítja, aki azonban a hajnal közeledtével szétporlad kezei között. A kissé erotikus, romantikus látomás közelebb hozta az olvasókhoz Pompeji vonzerejét, és megerősítette bennük azt a hitet, hogy a katasztrófát az istenek bocsátották Pompejire az ott folyó bűnös életmód miatt. A várost igazán híressé aztán Bulwer Lytton "Pompeji utolsó napjai" című híres regénye tette, amely 1834-ben, nem sokkal a Vezúv kitörése előtt jelent meg.
Az 1860-as években aztán Giuseppe Fiorelli olasz régész felfedezte, hogyan lehetne "feltámasztani" a halottakat. Az idők folyamán megszilárdult hamu alatt az áldozatok teteme lebomlott, és Fiorelli az üregeket gipsszel töltötte meg, így sikerült megőriznie a haláltusájukat vívó emberek és állatok látványát. Az áldozatok még ma is aktuálpoltikai felhangokkal ellátott érzelmi kapcsolatot jelentenek a múlt és a jelen között: a második világháború után Primo Levi, a koncentrációs táborok túlélője egy pompeji fiatal lány gipszbe öntött alakját használta fel, hogy bemutassa a holokausztnak és a hirosimai atombombának áldozatul esett gyermekek sorsát.
Ezt bizonyítandó Shelley Hales, egy művészettörténetettel és vizuális kultúrával foglalkozó egyetemi oktató nemrég kutatást végzett az iskoláskorú gyerekek között. A diákoknak fényképeket mutattak a holttestekről, és a következő kérdésekre kellett válaszolniuk: Mit jelent számukra Pompeji? Összeköt bennünket valami a Vezúv áldozataival? Hogyan bánjunk az áldozatok maradványaival? Bátorítsuk-e az érzelmi megközelítést, vagy objektív, tudományos megfigyelőkként viselkedjünk?
Hales mintegy 200 bizonyítékot - történeteket, verseket, esszéket, festményeket, mintákat, játékokat, dalokat és híreket - kapott arra, hogy Pompeji hatása még ma is él. Hales az év végén konferencián dolgozza fel a műveket, a tudományos találkozóra kutatókat és politikusokat is várnak, többek között Robert Harris és Lindsey Davis regényírókat.
Pompeji eközben mára a világ egyik leglátogatottabb turisztikai látványosságává vált, de a romok és maradványok állapota kritikus. Azok megmentéséhez drasztikus beavatkozásra és egyesek szerint a városok végső betemetésére lenne szükség.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
