Brit kommandósok rabolták el a nácik tudósait
2007. szeptember 10. 12:00
Korábban titkosított dokumentumokból derült fény arra, miként szöktettek az angolok több száz német tudóst és műszaki szakembert a szovjet megszállási övezetből Angliába a második világháború végén.
A Gestapo módszereihez hasonultak
A The Guardian című brit napilap által nyilvánosságra hozott iratok részletesen bemutatják, hogyan próbáltak az angolok a háború utolsó napjaiban hozzáférni német hadititkokhoz. A távol-keleti harcok érdekében tett erőfeszítések egy korai hidegháborús kampányhoz hasonlítottak: a szövetségesek ugyanis meg akarták akadályozni, hogy a német tudomány és ipar eredményei a szovjetek kezébe kerüljenek. Az angol kormány emellett a legyőzött Németország tudományos és műszaki tudását kihasználva lendítette volna fel a brit gazdaságot és kereskedelmet.
A korábban ismert adatok szerint a háború után az Egyesült Államok és Anglia a jó fizetési és lakáskörülmények miatt tudott német tudósokat, mérnököket foglalkoztatni. A nyilvánosságra hozott iratokból azonban egyértelműen kiderül, hogy még két évvel a háború befejezése után is az ún. "kényszerevakuálási" programot alkalmazták az angolok.
Német tudósok az Egyesült Államokban |
A feljegyzést író tisztviselőnek igaza volt. Az emberrablások egyik szervezője a Brit Hírszerzési Ügyek Albizottsága (British Intelligence Objectives Sub-Committee/Bios) volt, amely a brit kormánynak tartozott felelősséggel. A másik szervezet a Field Information Agency (Fiat) nevű angol-amerikai katonai hírszerzési egység volt, amelyet még a háború alatt hoztak létre az amerikai és francia megszállási övezetekben, illetve Berlinben dolgozó tudósok kiválasztására. Az iratok arról tanúskodnak, hogy 1945 júniusában mintegy 50 tudóst gyűjtöttek össze a szovjet megszállási övezetből Magdeburgban.
A Bios és Fiat központja a londoni Baker Street egyik házában volt. Innen indultak útnak azok az angol egyenruhába bújtatott szakemberek, akiknek az volt a feladatuk, hogy felkutassák a német ipar összeomlása után megmaradt gépeket, kutatási terveket és szabadalmakat, hogy azokat Angliába szállíthassák. A jogszerűség sohasem volt kérdéses, hiszen az angol katonai kormányzat 2. sz. kiáltványa szerint a németeknek minden szükséges szállítóeszközt, gépet, felszerelést, anyagot, munkaerőt, szakembert és szolgáltatást a szövetségesek rendelkezésére kellett bocsátaniuk. Az angolok maradéktalanul kihasználták, hogy nem volt egyértelmű törvényi szabályozás arról, mi tekinthető jóvátételnek, és mi hadizsákmánynak. A hat évig tartó totális háború után a britek úgy vélték, hogy minden, ami tudományos vagy ipari fontossággal bír, katonai potenciálnak tekintendő, és egész Németország csatatérnek minősül.
A tudósok elfogásáért a T-Force nevű angol különleges alakulat volt felelős, amelyet nem sokkal a normandiai partaszállás után hoztak létre, hogy felkutassa a tudományos vagy hírszerzési értékkel bíró objektumokat, mielőtt a visszavonuló németek megsemmisítenék, vagy az előrenyomuló szovjetek megkaparintanák őket. Az alakulat a háború után a Bios és a Fiat munkáját segítette.
A legkeresettebbek a víz alatti akusztikával, az infravörös technológiával, az elektronmikroszkóppal, a hadianyagokkal, optikai üvegekkel és repülőgépmotorok tervezésével foglalkozó szakemberek voltak, de célszemélynek számítottak azok a tudósok is, akik az időleges vakságot okozó ultraibolyasugarakat kutatták, szarin-gáz előállításán dolgoztak, harci gázokkal kísérleteztek - többnyire a koncentrációs táborok lakóin. Az angol gyárosok mindent tudni akartak - a német szénbányászattól kezdve a fésűgyártáson és a legújabb nyomdatechnikákon át egészen a parfümgyártásig.