Razziákon gyűjtötték a homoszexuálisokat a nácik
2007. július 19. 14:00
70 évvel ezelőtt a Gestapo egy hamburgi áruházon rajtaütve 40 alkalmazottat hurcolt el, azzal vádolva őket, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Legtöbbjük koncentrációs táborokban végezte.
<
|
Náci kézen az Eldorado bár |
Németország újraegyesítése óta ugyanis több ezer, hasonló eset került napvilágra, amelyeket a történészek megvizsgáltak. Kutatásaik eredményét most hozták nyilvánosságra, és az új információk még azokat is sokkolták, akik tudtak az atrocitásokról, de sejtelmük sem volt azok mértékéről. Így arra is fény derült, hogy az Alsterhaus áruház megtámadása csak a kezdet volt.
Az 1930-as évek közepétől a Gestapo rendszeresen és hatékonyan üldözte a homoszexuális férfiakat. A meleg bárok tulajdonosainak engedélyezte az üzlet működését azzal a feltétellel, hogy megkapja az odajárók nevét. Ha valaki nem kedvelte a vele együtt dolgozó nőtlen munkatársát, csak annyit kellett tennie, hogy feljelentette a Gestapónál szexuális zaklatásért, és másnapra már el is vitték. Nem számított, hogy a vád hamis volt. Mindenki tudta ugyanis, hogy a náci ideológiában fontos szerepet játszik a szőke, kék szemű árjafaj uralmának megteremtése. Éppen ezért aki nem házasodott meg és nem nemzett gyermekeket, azt bűnözőnek tekintették. A nőtlen férfiak automatikusan gyanússá váltak.
Egyre gyakoribbá váltak a rajtaütések, és a nemrég publikált dokumentumok szerint ezek Hamburgban rendszeresen ismétlődtek egészen a Birodalom bukásáig. A nácik összesen 54 ezer homoszexuális férfi haláláért felelősek, akik közül 7000-en koncentrációs táborokban végezték. Paradox és kegyetlen módon a homoszexuális férfiaknak választást kínáltak: a büntetés enyhítése érdekében "önkéntesen kiheréltethették magukat". Mindez viszont csak puszta gonoszság volt: a páciensek a hevenyészett operációk után is mindenképpen koncentrációs táborokba kerültek.
A letartóztatás utáni hetekben, hónapokban az elhurcoltakat "védőőrizetben" tartották, "gyógykezelésre" elmegyógyintézetbe vitték őket, majd koncentrációs táborokba kerültek. Sokan még 1946-ban is viselték börtönruhájukon a megbélyegző rózsaszín háromszöget, mivel a háború utáni bíróságok érvényben hagyták a náci korszak "természetellenes viselkedésre" vonatkozó ítéletét, holott minden más ítéletet töröltek. Néhányan még az 1950-es évek elején is börtönben voltak.
Auschwitzot 1945 elején szabadította fel a Vörös Hadsereg, és a csontsovány foglyok képei megdöbbentették a világot. Dachau és más táborok parancsnokai azonban méreggel gondoskodtak arról, hogy senki se maradjon életben, míg a többiek evakuálták a foglyaikat. Bruns és Roth erőltetett menetben indult a 100 km-re keletre fekvő Balti-tengerhez, ahol a Cap Arcona cirkáló horgonyzott.
1945 áprilisának közepe volt, és mindenki tudta, hogy a háborúnak vége. Minden rab hallotta a híreket. Az angol haderő röplapokat szórt szét Hamburg fölött, amelyben arról értesítették a lakosságot, hogy néhány órán belül a városba érnek. Ekkorra azonban a rabokat már elindították utolsó útjukra a tengerhez, miközben a lemaradókat agyonlőtték.
Sokan a kimerültségtől estek össze és haltak meg, így Bruns. Roth eljutott a Balti-tengerhez, ahol több ezer társával együtt felterelték a hajóra. 1945. május 3-án az angol légierő légitámadásokat hajtott végre a közelben, hogy megtisztítsa az utat a szárazföldi hadsereg előtt. Az angol bombázóknak akkor azt mondták, hogy náci tisztségviselők egy menekülthajónak álcázott cirkálón akarják elhagyni Németországot. A repülőgépek bombái tehát lángba borították a Cap Arconát és elsüllyesztették. A vízbe ugrott rabokat vagy a szövetségesek bombái vagy a Gestapo embereinek géppuskái ölték meg, amikor ki akartak mászni a partra. Csak néhányuknak sikerült menedéket találnia a partmenti nádasokban. Őket brit katonák mentették ki néhány órával később. Roth azonban nem élte túl a bombázást.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
