Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Közösségi vécét tártak fel Yorkban

2007. június 29. 18:00

A yorki régészek az elmúlt 25 év legnagyobb városrehabilitációs ásatásán egy 19. század végén és a 20. század elején használt közösségi illemhelyet tártak fel.

<

Az elmúlt 25 év legnagyobb yorki ásatásának számító Hungate projektben dolgozó régészek a városrész 150 millió fontos rehabilitálási munkálatait megelőzően végeznek feltárásokat. A nagyszabású ásatás 2012-ig tart majd, és a szakértők a városrész középkori örökségéig minden réteget szeretnének részletesen átvizsgálni.

A most feltárt illemhelyeket egy ma már nem létező utca lakói használták egész az 1930-as évekig, amikor ez a terület a város egyik legszegényebb negyede volt. A Yorki Régészeti Alap (YAT) régészei a város egészségügyi hivatalának levéltárát átkutatva jöttek rá arra, hogy a vécésor 1907-ben 11 házat szolgált ki, és az ott élő 50 ember mindössze ezen az öt mellékhelyiségen osztozott.

Az ásatást vezető Kurt Hunter-Mann szerint "a felfedezés egyedülálló betekintést biztosít a város egykori szegényeinek életmódjába, amely még ma is az élő emlékezet része". A helyszínen folytatott vizsgálatok során azt is kiderítették, hogy a mellékhelyiségeket eredetileg Burnley-ben gyártották, majd azokat onnan szállították Yorkba.

Érdekesség, hogy az igen fejlett vécékkel a korábbi emésztőt váltották fel, amelyet a régészek szerint csak ritkán tisztítottak. Ennek ellenére az új rendszer is igen fertőzésveszélyes volt, hiszen az elvezető csöveket csak a nagyobb esőzések mosták ki teljesen. A régészek most azt is szeretnék megállapítani, hogy a közösségi mellékhelyiséget pontosan mikor alakították ki.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Közösségi vécét tártak fel Yorkban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra