Nyelvészeti vita irigységgel és szakmai féltékenységgel
2007. június 12. 14:00
<
A vasfejű székely háborúja
|
A szentkatolnai iskola udvarán |
Angéla Marcantonio nyelvész kötetben olvasható tanulmánya szerint újra kell gondolni a finnugor nyelvészeti elméletet, szerinte a mai tudományos álláspont nem igazolja Hunfalvy és Budenz nézeteit. Ezért fontos Bálint Gábor munkáinak újbóli értelmezése. Nyelvészeti szempontból Czeglédi Katalin is értékelte Bálint kazáni tatár gyűjtését, és számos olyan elemet fedezett fel benne, amelyet csak most igazoltak az általános nyelvészeti kutatások.
A különböző nyelvészeti álláspontok miatt Arany János szavaival élve a "vasfejű székely" Bálint valószínűleg összetűzésbe keveredett Budenz mellett Hunfalvyval is, ami megpecsételte karrierjét. A két fél közti vita tovább mérgesedett az ún. ugor-török háborúban. Bálint egyik féllel sem értett egyet, ő egyaránt elítélte mind a török, mind a finn tábor elméletét, szerinte ugyanis a magyar egy nagyobb közösség, a turáni nyelvcsalád része volt. Az elmérgesedett vitában végül is ő volt a legnagyobb vesztes: kikerült az akadémiai körökből. 1879-től egészen 1890-ig Bálint Gábor ismét útnak indult, és az Oszmán Birodalom közel-keleti térségében kamatoztatta páratlan tehetségét. Útja során megtanult arabul is. Amikor a tudományos körök hírt kaptak róla, akkor már az Athéni Egyetemen tanított arab nyelvet.
Bálint Gábor végül is megtalálta helyét a hazai tudományosságban, hiszen 1892-től a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem urál-altáji tanszékének vezetője lett. 1912-ig itt olyan nyelveket tanított, amelyre nem volt példa még a világ leghíresebb egyetemein sem. Ezek közé sorolható a kaukázusi kabard és a japán, de a mongolisztika sem volt elterjedt akkoriban Európában. Kolozsváron adta ki legnagyobb műveit: a kabard-latin-magyar szótárat és a cserkesz szótárat, amely Veres Péter etnográfus szerint minden idők legjobb kaukazológiai szótára.
1901-ben megjelentette "A honfoglalás revíziója" című művét, melyben újraértelmezte a korabeli antik forrásokat. Ebben tett néhány olyan úttörő megállapítást, amelynek igazára csak most, a fellendülő nemzetközi hun kutatás eredményei után döbbentek rá a kutatók. Ő volt az egyik az európai kutatók közül, aki a kínai forrásokban a xiong-nu (hsziung-nu) nevet hunnak azonosította, mert tanulmányai során rájött arra, hogy a kínai jelek fonetikus, és nem értelem alapján történt átírást használtak. Bálint már akkor kimutatta, hogy az észak-indiai "huna" alak, sőt a nyugat-tibeti helynevek is mind a hun nevet adják vissza.
A konferencia előadói kijelentették, hogy Bálint Gábor újfajta nyelvészeti és néprajzi gyűjtési módszert alakított ki, melyet a 20. században ismét keletre utazó magyar kutatók használtak, de ugyanezt a módszert használják a néprajzkutatók is. Maradandó, de csak az elmúlt években igazolt érdemeket szerzett a hun filológiai kutatásban, de ami talán a legfontosabb, ő volt a magyarországi mongolisztika megalapítója. Bálint Gábor nyelvészeti munkái azonban további kutatást igényelnek, amelybe valószínűleg már nemcsak európai, hanem távol-keleti, japán, kínai és mongol nyelvészek is bekapcsolódnak, így egy nemzetközi kutatás eldöntheti, hogy helyes volt-e Bálint nagy port felvert, és közel száz évig a tudományosságból kikerült nyelvészeti munkássága.
A kötetben olvasható tanulmányok egy igen érdekes kérdést vetnek fel, és azt egy petícióban a Tudományos Akadémia felé is tolmácsolták: nevezetesen azt, hogy a legújabb történeti kutatások fényében mennyiben lehet kizárólagos és egyedüli a finnugor nyelvrokonság elmélete.
A magyarság eredetének nyelvészeti kérdései. Szerk: Obrusánszky Borbála. Táltos. 2007. 223 o.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
