Japán nosztalgiafilm a kamikazék csodálatos életéről
2007. március 27. 11:00
Szinte azonnal a politikai viták kereszttüzébe került az a japán film, amely a kamikáze pilóták bátorságát és önfeláldozását magasztalja.
A májusban mozikba kerülő Ore wa, kimi no tame ni koso shini ni iku (Érted megyek meghalni) című film azt a Japánban növekvő nosztalgikus életérzést próbálja meglovagolni, amely a háborús generáció és a szélsőjobboldali szimpatizánsok körén jócskán túlmutatva az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A film egy fiatal férfi történetét mutatja be, aki a Japán délkeleti részén található Chiran légibázison kapott kiképzést az öngyilkos küldetésre.
A forgatókönyvet a 74 éves politikus, Sintaro Isihara írta, a történet a háború alatt a légibázis mellett vendéglőt üzemeltető Tome Torihamával folytatott beszélgetéseinek anyagából született meg. A szerző Japán egyik legismertebb alakja, és idén valószínűleg újra ő nyeri meg a tokiói kormányzóválasztást.
Bár Európában és Amerikában a kamikaze pilóták elsősorban fanatizmusukról ismertek, a japán nemzeti emlékezetben sajátosan ellentmondásos helyük van. A szélsőjobboldali veteránok számára valódi mártírokat jelentenek, a liberálisok szerint csupán az állami agymosás fiatalkorú áldozatai voltak, akiket "önként" belekényszerítettek a halálba.
A második világháború végére az amerikaiak elérték a szigetországot, s az öngyilkosság afféle áldozattétellé vált, amelyet minden, az ellenség fogságába esett katonától és civiltől elvártak. 1944-re Japán vezetői már tudták, hogy szokványos eszközökkel a háború megnyerhetetlen, de a katonai vezetés váltig állította, hogy még ha minden japánnak meg kell is halnia, a kokutai, azaz a misztikus japán államrend örökké élni fog. Ily módon a szamurájok ősi kiváltságából nemzeti kötelesség lett.
Amikor az amerikaiak partra szálltak Saipanon, a fanatizmus nőket és gyermekeket késztetett arra, hogy a tengerbe vessék magukat a szirtfalról: Okinaván közel 170 ezer civil vesztette így életét. Ezreket hajtottak amerikai gépfegyvertűzbe, hogy fedezzék a japán csapatokat. Másokat arra kényszerítettek, hogy katonáknak engedjék át búvóhelyüket, e célból borotvával, késsel vagy szükség esetén puszta kézzel öljék meg családtagjaikat, majd saját magukat. Százezrek lelték halálukat Tokió, Oszaka és Fukuoka emberkéz támasztotta tűzvészeiben, de az uralkodó katonai elit még ekkor is a köznép elégtelen szellemét, nem megfelelő császárhűségét hibáztatta a japán istenek alkonyáért.
Az iskolás gyerekekkel leveleket írattak japán frontkatonáknak, amelyekben arra biztatták őket, hogy "vállaljanak hősi halált". 1945-ben a hadsereg öngyilkos taktikája már nemzeti vezérelvvé vált. Az "Isteni Szél" nevű különleges támadóegységek", azaz a kamikazék ötlete annak az Ónisi Takidzsiró tengernagynak az agyából pattant ki, aki Japán veresége után maga is öngyilkosságot követett el. Nem ritkán a legjobb egyetemekről kikerült fiatalembereket szorítottak rá, hogy önként jelentkezzenek a japán szellem eme végső tanúsítására, és tengeralattjárókat, illetve vadászgépeket építettek kifejezetten öngyilkos bevetésekre.
| A japán kormányfő bocsánatot kért a szexrabszolgák ügyében |
| Abe Sindzo japán kormányfő hazája nevében hétfőn bocsánatot kért amiatt, hogy a II. világháború idején a megszállt országokban elraboltak nőket, akiket azután szexrabszolgaként alkalmaztak Japánban. Abe március elején kijelentette: nincs bizonyíték arra, hogy az akkori kormány vagy nőket rabolt volna a hadsereg, és "konzumhölgyként" alkalmazta volna őket hazai bordélyházakban. Emiatt a hadsereg háborús hódításától szenvedő országok - köztük Dél-Korea -, de Washington részéről is erős bírálatok érték a miniszterelnököt. "Kormányfőként itt és most bocsánatot kérek" - jelentette ki, hozzátéve azonban, hogy ezzel csak Tokió 1993-as bocsánatkéréséhez, az úgynevezett Kono-nyilatkozathoz csatlakozik. Abban Tokió elismerte, hogy hivatalos helyen tudtak a bordélyházakról. Abe leszögezte, hogy nem lesz több bocsánatkérés, még akkor sem, ha amerikai kongresszusi tagok beterjesztettek egy ilyen gesztust követelő határozatot. A kormányfő egy ellenzéki képviselő felvetésére tette meg a bocsánatkérést az egyik parlamenti bizottságban. |
Minden harmadik öngyilkos japán pilóta találta el a kijelölt amerikai célpontot, a taktika összességében felbecsülhetelen kárt tett az amerikai flottában is, és nagyon sok emberéletet követelt. Azt azonban még Ónisi tengernagy sem gondolhatta komolyan, hogy megnyerheti a háborút. Talán azt remélte, a módszerrel - egy idős államférfi szavaival élve - "előnyösebb hadi helyzetet" sikerül teremteni, és az ellenség tárgyalásra kényszerül. A háború végéig közel 5000 kamikázét áldoztak fel. Néhány jelölt közülük még ma is él: őket a motor meghibásodása vagy a háború vége mentette meg a biztos haláltól.
A filmet sok más patrióta alkotáshoz hasonlóan a hadsereg támogatásával készítették, amelynek társadalmi szerepéről Japánban jelenleg is kemény hangú viták folynak. Sokak szerint ugyanis a jelenlegi "pacisfista" alkotmányt oly módon kéne felülírni, ami garatálja, hogy a békét akár fegyveres úton is meg tudják védeni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
