Akikről Tony Blair példát vehet: az angol miniszterelnökök hosszú búcsúja
2007. március 1. 12:30
Van, akit hiába küldözgetnek
| |
|
Chamberlain hiába lobogtatott |
Azonban még egy erős alkotmány sem garancia arra, hogy egy miniszterelnök megtarthatja hivatalát, ha közben elveszíti politikai szövetségeseit. Asquith ellen az első világháború idején a saját kabinetje lázadt fel (1916), míg hat évvel később a konzervatív képviselők vonták meg a bizalmat Lloyd George-tól (1922). 1940-ben Neville Chamberlain egy heves alsóházi vita következtében mondott le, ahol már sokadszorra bírálták a háborúban tanúsított vezetői képességeit. Különösen volt kollégája, Leopold Amery beszéde okozott megrázkódtatást, ugyanis Oliver Cromwellnek a hosszú parlament feloszlatásakor mondott gúnyos szavait idézte: "Tetteitekhez képest már túl sokáig üléseztetek. Azt mondom, távozzatok, mi már végeztünk egymással. Isten nevében, menjetek!"
Természetesen a választók is voksolhatnak egy miniszterelnök ellen, bár ez még egy demokráciában sem fordult elő túl gyakran. Azt biztos, hogy John Major választási veresége olyan mértékű volt (1997), hogy a poltikus azonnal lemondott nem csak miniszterelnöki posztjáról, hanem a konzervatív part éléről is.
1951-ben Clement Attlee megszerezte a szavazatok többségét, de a parlamenti helyeket tekintve kisebbségben volt, így a Munkáspárt vezetőjeként folytatta pályafutását. Tizenhárom évvel később Sir Alec Douglas Home is csak néhány szavazattal maradt le a győzelemről, és pártvezérként dolgozott tovább. 1974-ben Edward Heath is lemondott, de nem azért, mert nem nyerte meg a választásokat, hanem azért, mert nem lépett koalícióra a liberálisokkal.
A politikai manőverezés tehát legalább akkora szerepet játszik egy miniszterelnök visszavonulásában, mint a szavazatok. Ahogy a példákból is kiderül, és ahogy arra Tony Blair figyelmét sem kell felhívni, az angol miniszterelnökök csak ritkán távoznak az általuk megválasztott időpontban, és a nekik megfelelő körülmények között.
Az elmúlt száz évben azonban volt három olyan miniszterelnök, aki hosszabb ideig maradt a Downing Street 10. szám alatt, és a mostani események során a legtöbben az ő szerepükre hívják fel a figyelmet. Biztató lehet a mostani miniszterelnök számára, hogy mindhárman a modern angol politika legnagyobb alakjai közé tartoztak, ám mindegyikük túl hosszú ideig maradt hivatalban, és távozásuk módja nem öregbítette hírnevüket.
| |
|
Gladstone nem adta át a gyeplőt |
Gladstone dicsekedhet a leghosszabb búcsúval. 1874-ben elveszítette a választásokat, ezért lemondott a miniszterelnöki és a Liberális Párt vezetői tisztségéről. Minden idejét az ókori klasszikusoknak és a teológiának kívánta szentelni, ennek ellenére háromszor tért vissza a politikába, utolsó alkalommal húsz évvel azután, hogy először jelentette be visszavonulását. Ekkorra már a nyolcvanas évei közepén járt, félig vak volt, és ha hinni lehet Viktória királynőnek, akkor félig bolond is. De volt egy utolsó küldetése: mindenáron keresztül akarta vinni az ír Home Rule (önkormányzati) törvényt, amiről mindenki tudta, hogy a Lordok Háza vissza fogja utasítani. Ez 1893-ban meg is történt, és ezzel a vereséggel Gladstone kormányzása gyakorlatilag véget ért, de ő még hét hónapig hivatalban maradt - kollégái egyre fokozódó dühe ellenére.
Azt is fontolgatta, hogy megkéri a királynőt a parlament feloszlatására. Ezzel ugyanis új választásokat lehetett volna kiírni, amelynek során nemzeti kampányt folytatott volna az alsóház ostrukciós politikája ellen. Az egyik miniszter azonban "egy önző bolond tettének" minősítette a javaslatot, amit aztán csendben elvetettek. Ezután Gladstone ismét konfliktusba keveredett a minisztereivel, mivel ellenezte a haditengerészet fejlesztésére előirányzott költségvetést. Addigra már minden kollégája a távozását sürgette, ő azonban csak 1894 márciusában vonult vissza. Sor került egy kínos kabinetülésre is, ahol Viktória királynő alig tudta palástolni örömét, hogy utált miniszterelnöke végre távozik.
- Van, aki önként távozik
- Van, akit hiába küldözgetnek
- A szivarozó bulldog és a Vaslady
szerkesztőségét!
