Bemutatták a tragikus sorsú sarkkutató búcsúlevelét

2007. január 12. 11:45

Első ízben hozták nyilvánosságra hozták Robert Falcon Scott (1868-1912) utolsó leveleit Londonban.

Egyedüli mentsvára az emlékezet

Feleségéhez írt utolsó leveleit a sarkkutató menye most átadta a Scottról elnevezett, Cambridge-i székhelyű Sarkkutató Intézetnek, ahol január 17-én kiállítják azokat - közölte csütörtökön a brit sajtó.

Scott azzal tett szert hírnévre, hogy a norvég Roald Amundsennel versenyezve elsőnek akart a Déli-sarkra eljutni. A két vetélytárs még látta is egymás hajóját, amikor mindketten partra szálltak a Ross-jéggáton, a Bálna-öbölben. Mindketten 1911 októberében indultak a végső rohamra: Amundsen és négy társa kutyaszánon, 52 kutyával a rövidebb, ám nehezebb útvonalat választotta az Axel Heiberg gleccseren át, Scott a Shackleton által kitaposottat a Beardmore gleccseren keresztül.

Scotték nem sokkal haláluk előtt

Hamar kiderült, hogy Amundsen számított jobban és ő készült fel inkább, ráadásul az időjárással is szerencsésebb volt. Az első szakaszon 111 kilométerenként élelmiszer- és tüzelőraktárakat létesített, a depókat magas zászlórudakkal jelölte meg. Társaival meredek emelkedőn jutottak fel a Központi-Antarktisz fennsíkjára, ahol a tüzelő és élelem fogytával a felesleges kutyákat megölték, húsukkal táplálták a többit, de ők is ettek belőlük. A Déli Sarkot 1911. december 14-én érték el, visszafelé minden harmadik nap leöltek egy kutyát, így jutottak első raktárukig. 99 nap, 2800 kilométer után az expedíció minden tagja épségben érte el 1912. január 25-én a bázist.

Scotték sorsa tragikusan alakult. Ő szibériai pónikat is választott, de gyorsan kiderült, hogy ezek nem bírják a hideget és elakadnak a hóban. Hamarosan az összes állatot le kellett ölniük, így csak iszonyatos szenvedések közepette érték el 1912. január 18-án a Déli sarkot. Itt azonban mérhetetlen csalódásukra az Amundsen által egy hónappal korábban kitűzött norvég zászló várta őket és egy Haakon norvég királynak címzett levél. Az öt angol becsületből kitűzte a brit lobogót, majd visszaindult, ám a vereség megtörte akaratukat. Az időjárás is ellenük fordult, eltévedtek, s alig 18 kilométerre raktáruktól odavesztek az iszonyatos hóviharban. Csonttá fagyott tetemüket egy év múlva találták meg. A dráma hatalmas feltűnést keltett - jóval nagyobbat, mint Amundsenék sikere -, s Scotték halálukban is a Déli sark hősei lettek.

Röviddel azelőtt, hogy a Déli-sarkról visszatérőben, út közben megfagyott volna, a következő búcsúlevelet írta "özvegyének": "Kedvesem, nem könnyű dolog írni ebben a mínusz 70 fokos hidegben, amelytől más nem véd, mint a sátor.... A legrosszabb az egészben az, hogy nem foglak téged többé viszontlátni". "Nem voltam jó férj, de remélem, hogy jó emlékezet leszek" - írta leveleinek egyikében Scott. "A vég elkerülhetetlen" - zárta sorait a felfedező. Azt persze ő sem tudhatta, hogy felesége ekkor épp a norvég Nansennel folytatott viszonyt, akinek hajóját pedig a nagy ellenlábas Amundsen használta.

A hős mítosza egészen 1979-ig élt, amikor Roland Huntfordtól egy nagyon kritikus hangvételű életrajzban "alkalmatlannak" és "zsarnokinak" tünteti fel Scottot. Huntford szerint az angol sarkkutató főleg azért maradt alul norvég kollégájával szemben, mert elutasította a szánhúzó kutyákat, amelyek szerinte "nem angolosak". Helyettük lovakat használt, de azok nem bírták a megterhelést.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?