Megjelent a Der Spiegel
2004. szeptember 13. 12:06
Az első lap Hannoverben került az utcákra. A hamarosan már Hamburgban kiadott újság alapítója, Rudolf Augstein, aki Jens Daniel álnéven ontotta csípős kommentárjait a lapban, azt vallotta, hogy `a demokrácia számára létfontosságú a sajtó, mint ellenőrző hatalom`. Az újságírói elégedetlenség jelszó életfelfogás lett a lapnál, amelynek irányvonalát így határozta meg: liberális, kétség esetén baloldali. Stílusa precíz, pimasz, soha nem behódoló, gyakran sértő sokszor szellemes és kissé bonyolult nyelvezetű. A közélet tisztátalanságait feltáró ügye közül a legemlékezetesebb az 1962-es Spiegel-affér volt, amely Franz-Josef Strauss egykori hadügyminiszter látványos bukását eredményezte, és amelyet mind a mai napig a német sajtószabadság próbaköveként emlegetnek. Az ügynek köszönhetően Augustein és két helyettese belülről is megismerhette a német börtönéletet: hazaárulással gyanúsították őket, mert megírták, hogy a Bundeswehr, a slampos irányításnak hála csak korlátozottan hadra fogható. Közben állításaikat három napig vitatta a bonni parlament, az emberek pedig az utcára vonultak, hogy megvédelmezzék az akkor még törékeny sajtószabadságot. A Spiegelnél úgy tartják, kis közük volt ahhoz, volt az NSZK-ban demokrácia és nem demokratúra lett. Az egymillió példányban megjelenő újság mindig rendkivüli érzékkel derítette fel a visszaéléseket, leleplező cikkei nélkül számos gazdasági bűnügy, korrupció és visszaélés feltehetően homályban maradt volna. Augsteinnek, a hírmagazin alapítójának és kiadójának 2002. évi halálakor elhangzott méltatások szerint: ha nem lenne a Spiegel, `Németországban sok mindent nem mondtak volna ki, sok mindent nem írtak volna le`.