A tiszabői agyagkitermelők feldarabolták halottaikat
2006. november 16. 16:00
A Magyar Nemzeti Múzeum régészeTiszabőtől északra, a Part alja- és Galamb-dűlők találkozásánál csonkolt halottakra és egy virágzó Árpád-kori településre bukkant.
<
| Tudja Ön, hogy kik voltak és mikor éltek a szarmaták, a gepidák és az avarok? Ha nem, akkor rövid öszeállításunkból minden titokra fény derül! |
A dombhát valamivel sűrűbb benépesülése a késő bronzkori, 4000 éves Gáva-kultúra idejében vette kezdetét, amelyre számos objektum (agyagkitermelő hely, tároló- és állattetemeket tartalmazó gödör), de főként temetkezés utal. Ez utóbbiak rítusa egészen különleges, mivel a halottakat a telepen belül - a Gáva-kultúrában mindeddig ismeretlen módon - kör alakú sírgödrökbe helyezve, feldarabolva vagy csonkolva, mellékletekkel ellátva temették el. A sírokban edények, különböző állatcsontok, szarvasagancsok, teknősbékavázak, valamint bronzékszerek voltak. Számos temetkezésnél tűznek a helyét is megfigyelhették.
A vidék nagyobb arányú benépesülése az Árpád-korban vette kezdetét. A közel kéthektáros terület nagy részét ennek a korszaknak az objektumai (házai, tárolói, kútjai) foglalták el. A középkori falu kiterjedése azonban ennél jóval nagyobb, mintegy 4-5 hektár volt. A telepek házai egy közös alapsémára vezethetők vissza: négyszög, illetve enyhén téglalap alakúak, 6-10 négyzetméter alapterületűek, földbe mélyített aljzatúak, ágasfás-szelemenes és paticsos szerkezetűek. A faluban két közkútjat is feltártak. Az egyiknél szögletes alakú, gerendákból ácsolt bélést, a másiknál fakávára és födémszerkezetre utaló nyomokat, valamint néhány szebb leletet, például mázas orsógombot, bronz csatvéget találtak.
A településen különböző méretű és irányú árkok rendszerét figyelhették meg. A kisebbek a házakat vették körül, a hozzájuk tartozó portát (telket) jelezték, míg a nagyobbak minden bizonnyal védelmi célokat szolgáltak. A legnagyobbat, amely átlagban 120-150 centiméter mély és széles volt több mint 170 méter hosszan feltártuk. Különböző részein állati tetemeket (ló, kutya) és mezőgazdasági vasszerszámok (ásópapucs, borona, sarló, vaskés) töredékeit találtuk.
Az előkerült leletek alapján úgy tűnik, hogy a település a X. században jött létre, virágzása a XII. századra, III. Béla uralkodásának idejére keltezhető, amit két - uralkodó által kibocsátott - érme is megerősít. A XIII. században néptelenedett el. Mivel sem a házakban, sem más objektumban nagyobb értékű, "hátrahagyott" tárgyat nem találtak, és dúlásra, erőszakra utaló nyomokat sem tapasztaltak, így valószínű, hogy lakói valamilyen gazdasági kényszer hatására hagyták el a telepet.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
