Romantikus élet: Woodstock
2006. május 29. 08:30
Richard Holmes szerint a sixties, az ellenkultúra egész étosza `a hagyományos társadalom, a régi rend, a hatalom, a klasszikussá vált dolgok, a szögletes dolgok mélyen romantikus elutasításán` alapult. 1968-ban ez a hipotézis talán nem számított újnak, de még mindig elég ingerlő, bosszantó volt.
Richard Holmes szerint a sixties, az ellenkultúra egész étosza `a hagyományos társadalom, a régi rend, a hatalom, a klasszikussá vált dolgok, a szögletes dolgok mélyen romantikus elutasításán` alapult. 1968-ban ez a hipotézis talán nem számított újnak, de még mindig elég ingerlő, bosszantó volt. Főként azoknak, akik az ellenkultúrát nem pusztán a hatvannyolcas Párizs nagyrészt politikai követeléseinek szempontjából, hanem tágabb kulturális összefüggésben vizsgálják. Hiszen e politikai törekvések mögött egy másfajta, az autenticitás és önmegvalósítás eszményeinek jegyében fogant emberkép és életforma iránti vágy húzódott meg.
A fiatalság primátusa
Az előző generációk leszerepeltek, mert elképzeléseik elavultak, és ha még nem is mindenben lenne így, az új nemzedéknek akkor is igaza van, egyszerűen azért, mert fiatal. Márpedig akik Woodstockba csődültek, fiatalok voltak, ez kiderül Michael Wadleigh erről a fesztiválról készített dokumentumfilmjéből, amelyen több napig dagasztotta a sarat a tömeg. Nem éppen gyermeki spontaneitása adta e váratlanul nagy tömegeket vonzó összejövetel szinte álomszerű utópia jellegét? A négy rendező is fiatal ember volt: a legidősebb is csak huszonhét éves. A filmben számos érintett szánakozva nyilatkozott az idősebbekről és saját szüleiről. A fellépő zenészek többsége harmincnál fiatalabb volt.
A cikk teljes terjedelmében a 2006. évfolyam júniusi számában olvasható!
Támogasd a 
szerkesztőségét!
