Véresebb volt a világháborúnál: a spanyolnátha
2006. február 17. 09:30
Az emberiség történetének egyik legsúlyosabb katasztrófájaként tartják számon a spanyolnáthát. Az 1918-19-es világjárvány több áldozatot szedett, mint az első világháború vagy mint negyedszázad alatt az AIDS. A betegséget a madárinfluenza megjelenése állította a figyelem középpontjába - különösen amióta kiderült, hogy a két kórokozó genetikailag ijesztően hasonlít - írta a Magyar Hírlap.
Albert Gitchell, az amerikai hadsereg szakácsa 1918. március 4-én, a kansasi Fort Rileyben rosszul lett, láza hirtelen negyven fok közelébe szökött. Nem tudtak segíteni rajta, röviddel később meghalt - ő lett a spanyolnátha első név szerint ismert áldozata. A következő két napban 521 bajtársa betegedett meg, a járvány pusztító útjára indult. A spanyolnátha tehát nem spanyol eredetű, minden bizonnyal amerikai katonák hurcolták be Európába, ahol már csaknem négy éve dúlt az első világháború. A németek ugyanakkor, 1918 márciusában indították meg utolsó, elkeseredett offenzívájukat a nyugati fronton. Nyárra, amikor az antant ellentámadásba lendült, a járvány második hulláma elérte a franciaországi Brest kikötőjét (és ezzel egy időben Nyugat-Afrikát). Ám a hadicenzúra, mint minden rossz hírt, letiltotta a rejtélyes betegségről szóló jelentéseket. Csak valamivel később, a semleges Spanyolországban írták le a kórt, innen ered az elnevezése - jóllehet a spanyolok francianáthának hívták.
A pandémia néhány hónap alatt végigsöpört a földkerekségen Alaszkától Dél-Afrikáig, Brazíliától a Fidzsi-szigetekig, pedig az idő tájt még nem volt polgári légi közlekedés. Magyarországra augusztusban ért el a járvány. Világszerte legkevesebb huszonötmillió ember halálát okozta, de újabban még ennél is többre: negyven-, ötven-, sőt százmillióra becsülik az áldozatok számát. Ez a bolygó akkori kétmilliárdos népességének egy-öt százaléka. A spanyolnáthát minden negyedik, ötödik ember elkapta a világon, és csupán néhány kisebb, elszigetelt terület úszta meg regisztrált eset nélkül.
Az orvosoknak nem sikerült azonosítaniuk a kórokozót - vírus helyett baktériumra gyanakodtak -, így reményük sem volt ellenanyag kifejlesztésére. Az Egyesült Államokban az egyetlen, újdonságként már létező gyógyszert, az aszpirint sem merték alkalmazni, mert német gyártmány volt, és attól féltek, hogy az ellenség mérget kevert bele. Akadtak, akik a középkori pestis újjáéledésének hitték a betegséget. A járvány Indiában szedte a legtöbb áldozatot, 10-17 milliót, majd 1919-re elérte Ausztráliát. Addigra azonban legyengült a vírus - a H1N1, ahogy később elnevezték -, egyre többen gyógyultak fel a fertőzésből. A pandémia másfél év alatt lecsendesült, majd véget ért.
A kutatók az ezredfordulón, az első hongkongi madárinfluenzás esetek hatására kezdték el újra vizsgálni: egy alaszkai áldozat fagyott holttestéből vettek szövetmintát. Tavaly októberben tudományos szenzációként hatott a bejelentés, hogy `feltámasztották` a kórokozót.
A teljes cikk a Magyar Hírlapban
Támogasd a 
szerkesztőségét!
