210 éve halt meg az Osszián-dalok szerzője
2006. február 17. 11:31
Kétszáztíz éve halt meg a skóciai Belville-ben, Inverness mellett James Macpherson skót költő, az Osszián-dalok szerzője, a világirodalom legnagyobb misztifikációs botrányának főszereplője.
<
Ha megjelent a skót Iliász, meg kellett keresni a skót Odüsszeiát is: Macpherson 1763-as újabb kutatóútja nyomán következett a Temora. Az Osszián-versek összegyűjtve 1765-ben láttak napvilágot és hatalmas sikert arattak, bár eredetiségüket már akkor sokan kétségbe vonták. A kor kiemelkedő angol irodalmára, Samuel Johnson (aki gaelül is jobban tudott nála) a helyszínen is kutatott, s megállapította, hogy Macpherson legfeljebb kis töredékeket találhatott, s ezeket ő illesztette bele egyetlen, zömében saját maga által költött szövegbe. A leleplezés után Macphersont felszólították: hozza nyilvánosságra az eredeti Osszián-szövegeket, ám ő anyagi nehézségekre hivatkozva elzárkózott ettől. (A kifogás elég átlátszó volt, mivel egész életében jómódban élt. Mégis, újabb gyűjtés következett Skóciában, a pénz 1783-ra össze is jött, de a gael szövegek csak Macpherson halála után, 1807-ben láttak napvilágot.
Macpherson az 1760-as évek végén Amerikában járt, mint Nyugat-Florida kormányzójának magántitkára, majd hazatérése után állami hivatalokat töltött be, 1770-1780 között parlamenti képviselő is volt. Prózában lefordította az Iliászt, s jelentős forrásértékű történelmi művet írt, illetve állított össze 1775-ben Nagy-Britannia titkos történetéről, az 1660-as restaurációtól a Hannoveri-ház 1714-es trónra lépéséig. 1796. február 17-én halt meg, az Inverness melletti Belville-ben.
A "hamisítás" dacára Macpherson költői tehetsége nem vitatható, bár valóban sokat átvett Homérosz eposzaiból, Milton Elveszett paradicsomából, valamint Jakab király bibliájából. Alakjai gael versekből származnak, ha nem is a 3., inkább a 12-13. századból, s anyagukat egyébként is szabadon kezelte. Több hősének neve: Oszkár, Zelma, Malvin átment a közhasználatba, az Osszián név egy Oisin nevű ír bárdtól ered. Az eposzok "ködös, homályos" tájai, a romantikus és mélabús cselekmény önálló látásmódról és jelentős alkotóerőről tanúskodnak. Azt a hangot és stílust találta meg, amelyet a közönség a klasszicizmus és felvilágosodás korának visszafogott érzelmű, racionális irodalma után olvasni akart - a hamisítás szinte senkit nem érdekelt. Az ossziáni eposzok nyomán Európa-szerte kivirágzott a szentimentalizmus, s így erősen hatottak a romantika kialakulására. Herder és Goethe csodálta őket, egyes részleteik a Wertherbe is belekerültek a főhős fordításaként, s magasra szították a skótok nemzeti érzelmeit.
Osszián énekeinek első magyar fordítását Ráday Gedeon készítette az 1780-as évek végén, 1815-től Kazinczy, Batsányi, Döbrentei Gábor és Petőfi is fordította. Petőfi Homér és Oszián című verse egyenrangúnak minősíti a két vak költőt, Arany János pedig Ősszel című versében egyesíti az ossziáni hangulatot a maga szabadságharc utáni levertségével. Osszián énekei Kazinczy fordításában 1998-ban jelentek meg újra.
Macpherson hatása kimutatható Lönnrot Kalevaláján, Longfellow indián eposzán, a Hiawathán, Vörösmarty művein; az ő nyomán találta ki Aranyosrákosi Székely Sándor a sosem volt ősmagyar főistent, Hadúrt. Szerb Antal Ossziánt a világirodalom legnagyobb misztifikációjának nevezi, de úgy tartja: "az ossziáni költeményekben mégis sokkal több a költői érték, mint amennyit a 19. század a hamisításon való felháborodásában és a szentimentalizmus elleni reakciójában hajlandó volt elismerni". Hegedűs Géza viszont úgy véli, nem létező költő sosem volt költeményeit nem lehet meghamisítani. Sokan ma is csak Osszián nevét ismerik, Macphersonét nem, a költő önszántából eltűnt saját műve mögött.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
