Thyssen-Bornemisza kollekció
2002. május 16. 17:09
Meghalt Hans-Heinrich Thyssen-Bornemisza, a német-magyar származású báró, a világ második legjelentősebb képzőművészeti gyűjtője.
<
Régi képeket és új feleségeket gyűjtött - így jellemezték Hans-Heinrich Thyssen-Bornemisza bárót, akinek a családja az elmúlt csaknem másfél évszázad egyik legnagyobb német nehézipari konglomerátumát hozta létre. Ő maga azonban jó hét évtizede hátat fordított az üzleti életnek, és kizárólag az egyebek között Dürer, Goya, Rubens, van Gogh és Kandinsky képeiből álló Thyssen-múzeumnak szentelte az életét.
A dinasztiaalapító a nagypapa volt: August Thyssen 1867-ben hozta létre Duisburgban azt a hengerművet, amelyhez 1891-ben vett egy kőszénbányát, majd egy vas- és acélművet. Az utóbbiban 1891. december 17-én végrehajtott első csapolás számított később a Thyssen-konszern születésnapjának, hiszen ettől kezdve nem csupán egy-két gyár, hanem egy, még saját kikötővel is rendelkező összefüggő nehézipari birodalom volt a család birtokában.
August Thyssen egész életében - egyik fiával és unokájával ellentétben - "csak" gyárakat gyűjtött. Külföldön ércbányákat, Németországban gép- és hajógyárakat csatolt a családi vagyonhoz. Így például Thyssen-érdekeltség volt a később sok nehézséget megélt brémai Vulkán hajógyár is, ahol az első német gőzhajó készült. Az első világháború ugyan megrendítette, de nem tette tönkre a Thyssen családot.
A dinasztiaalapító 1926-os halála után kétfelé oszlott a vagyon. A németországi nehézipari érdekeltségek, amelyeket a Vereinigte Stahlwerke AG fogott össze, Fritz Thyssen birtokába kerültek - ő később kétes hírnévre tett szert mint Hitler támogatója -, a külföldi, valamint a "szakmán kívüli" cégeket pedig a másik fiú, Heinrich, a most elhunyt Hans-Heinrich édesapja kapta. Őt ekkor már Thyssen-Bornemiszának hívták, miután még az első világháború előtt házasságot kötött a magyar Bornemisza Margit bárókisasszonnyal. A magyar nemesi család annyira megkedvelte a német iparmágnás-származékot (no meg fiúutódnak is híján voltak), hogy apósa adoptálta Heinrich Thyssent, I. Ferenc József pedig engedélyezte számára a Kászoni előnév, a bárói cím és a Bornemiszák nemesi címerének használatát. A monarchia felbomlása után a Thyssen-Bornemisza házaspár Hollandiába emigrált (Heinrich azonban 1947-ben bekövetkezett haláláig megtartotta magyar állampolgárságát), és itt, Hágában született 1921-ben Hans-Heinrich, aki a műgyűjtés szenvedélyét is örökölte apjától.
Hobbijának pénzügyi alapjait az August Thyssen halálát követő osztozkodás teremtette meg. Ekkor kerültek Heinrich felügyelete alá hollandiai bankok, szállítmányozási cégek, a németországi August Thyssen Bank, továbbá a Thyssen gáz- és vízművek: a hagyományos "családi profilon" kívül eső vállalkozások. Így, miközben Fritz odahaza a második világháborúra készülő Wehrmacht felfegyverzéséhez szükséges vas és acél előállításán gazdagodott, Heinrich előbb Hollandiában, majd 1932-ben Svájcba áttelepülve inkább a nemzetközi pénzvilágban és a szolgáltatási üzletágban tevékenykedve kereste meg a betevő festményre valót.
Ekkorra ugyanis már szívesebben foglalkozott műgyűjtéssel. Míg üzleti ügyeit inkább a háttérbe húzódva, névtelenül intézte, a 14-18. századi európai festészet iránti vonzalmát a legkevésbé sem titkolta: 1932-ben, Luganóban vásárolt hatalmas villájában már külön galériaszárnyat rendezett be értékes szerzeményeinek. Heinrich 1947-ben bekövetkezett halála után fia, Hans-Heinrich vette át a gyűjtemény kezelését és gyarapítását. Először is megnyitotta a luganói kastély galériaszárnyát a nagyközönség előtt, majd kiterjesztette a gyűjtőkört a 19. és 20. századi művészek munkáira is. Vásárolt Goyát és Picassót, Gauguint és van Goghot, Manet-t és Monet-t, Kandinskyt és Malevicset. "Ha meglátok egy képet, s megtetszik, akkor olyan leszek, mint egy kisgyerek: mindenáron meg akarom szerezni" - mondta állítólag magáról a "báró úr" 1950-ben, amikor felvette a svájci állampolgárságot. Az ottani előírásoknak megfelelően lemondott ugyan a nemesi cím használatáról, de ezt követően sem volt ellenére, ha bárónak titulálták.
A képek iránti olthatatlan vágy kielégítése persze sok embernek tetszenék - ha megvolna hozzá a pénze. Thyssen-Bornemiszának megvolt, mivel az időközben a székhelye szerint a Bermudákra áttelepített Thyssen-Bornemisza Group (TBG) 234 cége szép nyereséget termelt. Olyannyira, hogy Hans-Heinrich 1983-ban át is engedte a cégbirodalmat fiának, Georgnak azzal a kikötéssel, hogy évi rendszeres nyereségrészesedést kap, mégpedig a TBG profitjának harminc százalékát, minimum évi 22 millió dollárt.
Az örökség előrehozott átengedése azonban utóbb sok baj forrása lett. 1987-ben ugyanis Thyssen-Bornemisza úgy vélte, gyűjteménye kinőtte Luganót - ráadásul, mint panaszolta, a fukar svájciak semmiféle támogatást nem adtak a közművelődési funkciót is ellátó galéria fenntartásához, még a közterületen lévő látogatóparkoló kialakításához sem akartak hozzájárulni -, ezért új helyet keresett. Több német város is versengett, hogy otthont adhasson a gyűjteménynek (Lothar Späth akkori baden-württembergi tartományi miniszterelnök korabeli lapértesülések szerint még a ludwigsburgi kastélyt is felajánlotta e célra), ám a választás végül Madridra esett, egy évvel később pedig a báró le is mondott gyűjteménye jó részéről a spanyol állam javára.
Hogy éppen a spanyol főváros lett az otthona a Museo Thyssen-Bornemiszának, annak királynői, egészen pontosan szépségkirálynői okai vannak. A döntés idején a báró éppen ötödik feleségét "fogyasztotta", s míg első hitvese egy Lippe-Weissenfeld hercegnő volt (ebből a házasságból származik Georg, az örökös), a továbbiakban inkább híres modellek keltették fel az érdeklődését. Végül, ötödik alkalommal Maria del Carmen Cervera személyében a korábbi Miss Spanyolország lett élete - immár végleges és bizonyos értelemben egyben végzetes - társa.
Végzetes annyiban, hogy megfigyelők szerint elsősorban az ő befolyásának köszönhető a gyűjtemény Spanyolországba kerülése, s az is a Tita becenévre hallgató, időközben a műgyűjtésre is rákapott asszony hatásának lehetett a következménye, hogy Thyssen-Bornemisza élete utolsó éveit a fiával folytatott pereskedéssel töltötte. Bár 1983-ban még meg volt elégedve Georg menedzseri képességeivel - ezért is adta át neki idő előtt az örökséget -, később kevesellte a műholdvevő antennától az olajkereskedelemig mindennel foglalkozó TBG-ből neki juttatott nyereséget. Végül 1995-ben be is perelte a saját fiát, és megtámadta az örökösödési szerződést (a rossz nyelvek szerint a háttérben elsősorban az állt, hogy Tita, akinek első házasságából van egy gyermeke, irigyelte a vagyont mostohafiától, s féltette saját fia anyagi jövőjét).
Évekig tartott a pereskedés a Bermuda-szigetek legfelsőbb bírósága előtt, a legmenőbb londoni ügyvédi irodák hónapokra béreltek villákat munkatársaiknak az előkelő fürdőhelyen. Az ügyet alaposan figyelemmel kísérők becslése szerint az évek során mintegy 230 millió (!) márkányi ügyvédi költséggel lett szegényebb a Thyssen-Bornemisza család - míg aztán a közelmúltban peren kívül megegyezett apa és fia, aminek azonban az idősebb Thyssen-Bornemisza már nem sokáig örülhetett.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
