Cristobal de Rojas y Spinola (1626-1695) bécsújhelyi püspök egyházi uniós tevékenysége a Német-római birodalomban és Magyarországon
2005. november 23. 19:38 Forgó András
A reunió gondolatának megjelenése a Német-római birodalomban, a XVII. század második felében egyértelműen arra utal, hogy a katolikus és protestáns felekezetek közötti évszázados harc, amely Luther fellépésétől az augsburgi vallásbékén és a harmincéves háború kitörésén át a vesztfáliai békéig húzódott, végre nyugvópontra jutott. A münsteri és osnabrücki békepontok a birodalomban pontosan szabályozott, paritásos rendet teremtettek. A küzdelem úgymond eldöntetlen maradt, újra a tárgyalások kerültek előtérbe. A szemben álló felekezetek kénytelenek voltak lemondani kizárólagossági igényükről, meg kellett tanulniuk egymás mellett élni. Ezeket a közeledési törekvéseket meggyorsította egyrészről XIV. Lajos Franciaországának egyre látványosabb előretörése és a még mindig jelen lévő oszmán fenyegetettség, másrészről pedig a filozófia és a teológia új, a brit szigetekről származó iránya, amely a toleranciát és a vallások egyenlőségét hirdette. Ebben a környezetben lépett fel Rojas y Spinola ferences szerzetes, hogy megkísérelje a katolikus és protestáns felekezetek újraegyesítését.
Hogy Lipót fontos szerepet szánt diplomatájának, azt a neki adományozott egyházi címek is bizonyítják. 1666-ban kníni, 1685-ben pedig bécsújhelyi püspöki címet kapott. (A kníni püspökség a mindenkori magyar király joghatósága alatt álló címzetes püspökségek közé tartozott, Bécsújhely püspökét pedig 1469-es alapítása óta a tartományúr volt jogosult kinevezni). Az uralkodó ezenkívül több ízben adott Rojasnak teljes körű felhatalmazást, hogy a birodalom rendjeivel megvitassa a vallási egység kérdését.
Bécs a reunióban nyilvánvalóan egyfajta megállapodást látott a császár és a rendek között, amely a Birodalomban érvényes jogrend alapján jöhet létre, a Szentszék azonban egész másként vélekedett ezekről a tárgyalásokról. Cybó bíboros államtitkár nagy érdeklődéssel követte nyomon Rojas utazásait és a bécsi, valamint a kölni nuncius segítségével hamar értesült a fejleményekről. A püspök az 1670-es években, a protestáns rendekkel folytatott tárgyalásait követően több ízben küldött jelentést Rómába, amelyekben gyakran jócskán eltúlozta az elért eredményeket. Azt állította, hogy több protestáns fejedelem bizonyos engedmények fejében hajlandó visszatérni a pápa hűségére, a Szentszék azonban ezt veszélyesnek találta.
Ahogy Buonvisi bécsi nuncius fogalmazott: sok protestáns fejedelem a reunió vagy konverzió segítségével szeretné elérni a birtokában lévő szekularizált egyházi javak biztosítását, sőt újabb birtokok megszerzését, tehát a vesztfáliai béke revíziójára törekszik. Ez különösen Károly Lajos pfalzi választóra igaz, aki Worms és Speyer püspökségére vetett szemet, Ernő Ágost hannoveri herceg pedig Osnabrück és Hildesheim birtokaira pályázott. A nuncius szerint ilyen engedményekkel ugyan létrejöhetne a vallási egység, a pápa azonban kénytelen lenne átengedni a még meglévő egyházi javakat a névleg katolikus, valójában azonban úgymond eretnek fejedelmeknek, a katolikus püspökök pedig a tartományurak udvari papjaivá süllyednének.
Ilyen áron Róma nem kívánt uniós tárgyalásokba bocsátkozni. Viszont nem is utasíthatta el nyilvánosan a vallási egység kérdését, hiszen egy a császár által támogatott tervről volt szó. Ezért engedélyezte a tárgyalások folytatását, Rojas viszont nem kapott pápai felhatalmazást, vagyis biztosítékot arra, hogy a Szentszék elfogadja az esetleges megállapodást. Ez nagyban megnehezítette munkáját. A '80-as évek tárgyalásai közül kiemelkedő jelentőségű az 1683-ban megrendezett ún. hannoveri teológus konvent. Rojas már 1676-ban, majd '79-ben is járt Hannoverben és folytatott tárgyalásokat a konvertita János Frigyes herceggel. Az ő udvarában ismerte meg Gerard Wolter Molanus loccumi evangélikus apátot, aki lelkes támogatója volt a vallási megbékélés-nek. 1683-ban már Ernő Ágost ült a trónon, akinek - mint már elhangzott - egészen evilági érdekei fűződtek a vallási unió megvalósításához. Míg korábban az IPO XII. cikkelyében szabályozott, az osnabrücki püspökség paritásos kormányzását kívánta megváltoztatni, Hannover uraként a választófejedelmi cím megszerzésén fáradozott. Így érthető, hogy nagy lelkesedéssel karolta fel az uralkodó által is támogatott reunió ügyét.
Rojas 1683. január 28-a és június 30-a között tartózkodott a hannoveri udvarban. Itt először György Vilmos cellei herceg szuperintendensével tárgyalt. A megbeszélés után, amelyről nem készült írásos feljegyzés, Rojas átnyújtotta a protestáns teológusnak `Regulae circa Christianorum omnium Ecclesiasticam Reunionem` című munkáját, amely 10 pontban (regulában) fogalmazza meg a keresztény felekezetek egységesítését. Az első pont kimondja, hogy a reunió nemcsak lehetséges, hanem szükséges és kedvező hatású a kereszténységre nézve. Ezért minden keresztény kötelessége, hogy sikerén munkálkodjon. A második pont kiköti, hogy az uniós tárgyalások során nem mondhat le egyik fél sem az isteni igazságról. A harmadik pont az apostoli egyház és a lyoni, valamint firenzei kompromisszumos zsinati határozatok példáját ajánlja a tárgyalásokon. A negyedik és ötödik pont az uniós tárgyalások gyakorlati menetét vázolja: fel kell fedezni a közös tanítást, a tévedéseket pedig ki kell küszöbölni. Az olyan vitás pontokat, mint az üdvözülés, az úrvacsora, a szentek közbenjárása, a miseáldozat kérdése, egyenként meg kell vizsgálni. A hatodik és hetedik pont az istentisztelet és az úrvacsora kölcsönös elismerését, valamint az egyházszervezet egységesítését szorgalmazza. A nyolcadik pont az eltérő rítusok és szokások megtűrését javasolja. A kilencedik közös zsinat összehívását sürgeti, végül a tizedik pont megerősíti a már szekularizált egyházi birtokokat.
A szuperintendens végül nem fogadta el ezt a tervezetet, Ernő Ágost pedig Molanust bízta meg azzal, hogy fogalmazza meg saját elképzelését a reunióval kapcsolatban. Ő ezt `Methodus Reducendae Unionis Ecclesiasticae inter Romanenses et Protestantes` című munkájában meg is tette. Eszerint a protestánsok készek az unióra, ha ez nem ellenkezik Isten törvényeivel és saját meggyőződésükkel. A megegyezés első feltétele, hogy mindkét fél fogalmazza meg világosan saját alapvető vallási tételeit. A pápának a protestánsokat, mint a katolikus egyház teljes jogú tagjait kell elismernie. A magán misét be kell szüntetni, engedélyezni kell a két szín alatti áldozást és a papok nősülését, el kell fogadni a protestáns üdvtant, valamint meg kell őrizni a tartományi egyházszervezetet. Ennek fejében a protestánsok hajlandóak elismerni a pápát, mint legfőbb pátriárkát és első püspököt, valamint eltűrik az egy szín alatti áldozást és a többi katolikus szokást. Mindazonáltal vissza kell vonni a tridenti exkommunikációt, és egyetemes zsinatot kell összehívni. Noha később a helmstedti teológus, Calixt is bekapcsolódott a tárgyalásokba - aki elismerte, hogy ilyen ajánlatot még nem tettek a protestánsoknak - végül nem sikerült megegyezésre jutni. Nem utolsó sorban azért, mert a protestáns teológusok hiányolták Rojas pápai felhatalmazását. Végül a konvent minden kézzel fogható eredmény nélkül oszlott fel.
A titoktartási kötelezettség ellenére mind a "Regulae" mind pedig a "Methodus" nyilvánosságra került és mindkét oldalon nagy felzúdulást okozott. Molanus Rojast vádolta inkorrekt eljárással, Visconti, a kölni nuncius viszont Ernő Ágost feleségét, Sophie hercegnőt gyanúsí-totta a konvent leleplezésével. A protestáns fejedelmek egységes frontot alkottak Erzsébet Dorottya Hessen-darmstadti grófnő vezetésével az unió ellen, Rómában pedig vizsgálat indult az ügy tisztázására. Utóbbi felmentette Rojast, mert nem a pápa nevében tárgyalt a vallási egységről. Az időközben bécsújhelyi püspökké kinevezett egyházfi ezután Magyarország felé fordult. Rojas már az 1680-as években tervezte, hogy kapcsolatba lép a magyarországi protestánsokkal. 1681-ben, az országgyűlésre összegyűlt rendeknek terjedelmes levélben vázolta a megegyezés szükségességét, de a megkezdődő visszafoglaló háború miatt végül is elhalasztotta útját. Egy évtizeddel később azonban már vállalkozott az utazásra.
A korszak ismert magyar egyházpolitikai eseményeiből most csak a legfontosabbakat emelném ki. Az ún. protestáns gyászévtizedet követően, majd 20 éves szünet után összehívott 1681-es soproni országgyűlés viharos tárgyalásait lezárva - a protestáns rendek ellenállása mellett - végül két vallásügyi cikkely született. A 25. tc., amely megerősítette az 1606-os bécsi béke vallási rendelkezéseit, azaz a rendek szabad vallásgyakorlatát, a katolikus egyház sérelme nélkül. Ezenkívül érvénytelenítette az üldözések során kicsikart reverzálisokat és engedélyezte az elüldözött protestáns lelkészek visszatérését. A 26. tc. pedig elrendelte a protestánsoktól elvett és katolikus rítus szerint még fel nem szentelt templomok visszaadását és megállapította azt a 24 ún. artikuláris helyet, ahol a protestáns felekezetek templomot és iskolát tarthattak fenn.
Mint ismeretes, az 1683. után megkezdődött visszafoglaló háború során azonban ezek a rendelkezések sem érvényesültek maradéktalanul, miután az Udvar a jus armorum szellemében maga kívánt rendelkezni a visszafoglalt területek sorsáról. Az 1687/88-as pozsonyi ország-gyűlést lezáró - a magyar jogrendbe ütköző módon - becikkelyezett törvények pedig kifejezetten uralkodói kegyként engedélyezték a protestánsok korlátozott vallásgyakorlatát. Ez a tény, valamint a katolikus délnémet lakosság betelepítése tovább rontotta a protestáns feleke-zetek helyzetét.
Lipót 1691-ben adta ki Explantatio Leopoldina nevezetű rendeletét, amely a vallási cikkelyek uralkodói értelmezését tartalmazta. Ez különbséget tett nyilvános és magán vallásgyakorlat között. Az előbbit csak az artikuláris helyeken engedélyezte, máshol a protestánsok csak a legszűkebb családi körben gyakorolhatták vallásukat. Ha keresztelés, esketés vagy temetés alkalmával egy artikuláris hely lelkészéhez fordultak, kötelesek voltak lakóhelyük katolikus plébánosának a stólapénzt megfizetni. Ezenkívül tizedfizetésre is kötelezték őket. Ebben, a vallási megbékélésre nem kifejezetten alkalmas időpontban kapta meg Cristobal de Rojas y Spinola a császári felhatalmazást, hogy tárgyalásokat folytasson a magyarországi pro-testáns felekezetek képviselőivel a reunióról. Az irat hangsúlyozza a katolikus, protestáns és ortodox egyházak megbékélésének szükségességét, amelyet a birodalom protestáns rendjei is szorgalmaznak. Erről a bécsújhelyi püspökkel már több tárgyalást folytattak. Úgy véli, hogyha nem is jöhet most létre a teljes egység, véget kell vetni a szükségtelen ellenségeskedésnek. Ezért kap Rojas teljes felhatalmazást és védelmet, az uralkodó pedig megparancsolja, hogy minden magyarországi és erdélyi érintett lépjen kapcsolatba a püspökkel és bárhol megfordul tárgyaljon vele. Mindenki köteles segíteni őt munkájában, aki pedig gátolná az ügyet, az a legkeményebb uralkodói büntetésre számíthat.
A püspök először a pozsonyi, soproni, ruszti és kőszegi evangélikus egyházközségekhez fordult és 1691. június 25-ére megbeszélésre hívta őket Kismartonba, Esterházy Pál nádor kastélyába, aki szintén támogatta az uniós tervet. Itt a pozsonyiak nem jelentek meg, mert az idő rövidsége miatt nem tudtak felkészülni a tárgyalásokra. A kismartoni tanácskozáson Rojas a birodalmi rendekkel és teológusokkal már megtárgyalt uniós tervet tárta a küldöttek elé. Elképzelhető, hogy éppen a hannoveri teológus konvent iratait. Azt kérte, fontolják meg a javaslatokat és egy későbbi időpontban határozzanak róluk. Ezt követően a modori, szentgyörgyi és bazini evangélikusokkal is felvette a kapcsolatot és újabb konferenciát tervezett Kismartonban. Ez végül nem jött létre a püspök hirtelen fellépő betegsége miatt. A tárgyalások elnapolásában a Dunántúlon ősszel kitört pestisjárvány is közrejátszhatott. A kismartoni konferencia előkészítése közben egyébként Rojas összetűzésbe került Dvornikovics Mihály váci püspökkel, Kollonich, akkori győri püspök vikáriusával, mert az ő engedélye nélkül szervezte a tárgyalásokat a győri egyházmegye területén. Figyelemre méltó, hogy Rojas azzal védekezett a vádak ellen, hogy nem egyházi, hanem politikai küldetést teljesít, amelyre az uralkodótól van felhatalmazása. A magyar kancellár közbelépésére végül megoldódott a bonyodalom.
A következő év január 12-én a püspök mellé rendelt két domonkos és két jezsuita teológus, valamint a magyar kancellár Bécsben vitatta meg a további lehetőségeket. Az egybegyűltek fontosnak tartották, hogy pontos tájékoztatást kapjanak a fejleményekről, és azt hogy minden esetleges megállapodás előtt megfogalmazhassák véleményüket a tervezett unióról. Azt is kiemelték, hogy a püspöknek Erdélybe is el kellene utaznia, mert azt ottani protestáns elöljá-rók megnyerhetők az unió ügyének.
Rojas tavasszal ismét Magyarországra látogatott. Ekkor már Széchenyi György esztergomi érsek is pártfogásába vette, aki valószínűleg Pozsonyban tárgyalt vele és segített előkészíteni a későbbi tárgyalásokat. A püspök először Veszprémbe utazott, ahol Losonczi János evangélikus püspökkel folytatott egyelőre közelebbről nem ismert megbeszélést. Májusban előbb a kassai, majd az eperjesi evangélikus egyházközséget látogatta meg. Itt május 7-i dátummal megállapodás született a reunió menetéről: `Vorschläge, wie die Evangelische und Catholische Kirch mächte und könnte verglichen werden` címmel. Eszerint Magyarország evangélikus városai a bécsújhelyi püspökkel a következő megállapodást kötötték: 12 katolikus és 12 evangélikus teológus részvételével szinódust kell összehívni, amelyen a Szentírás segítségével felül kell vizsgálni a két felekezet vallási tételeit. A jövőben a katolikus misét német nyelven kell olvasni, a 24 férfiúnak pedig meg kell kísérelnie, hogy a két istentiszteleti formát összhangba hozza. Az evangélikusokat ettől fogva reformált katolikusoknak, a katolikusokat pedig ókatolikusoknak kell nevezni. A pápa a reformált katolikusoknak templomot ad Rómában, akik elismerik őt az egyetemes Egyház első püspökének. Tanácsadói közé azonban reformált katolikusokat is kell választania. Az eucharisztiát/úrvacsorát két szín alatt kell kiszolgáltatni és kölcsönösen el kell ismerni, a fülbegyónást pedig meg kell szüntetni. A zarándoklatok megmaradhatnak, de azokon ismert egyházi énekeket kell énekelni és mise helyett ima-órát kell tartani. A tisztítótűz kérdésében újra át kell tanulmányozni a Bibliát. A papoknak és püspököknek engedélyezni kell a nősülést, míg a szerzeteseknek nem. A protestáns fejede-lemségekben püspököket kell választani, hogy elkerüljék az esetleges visszaéléseket. Végezetül minden vitás kérdésben a pápának, mint legfőbb bírónak kell döntenie a Szentírás segítségével.
Ennek az utópisztikus iratnak a szövegéből is kiderül, hogy nem Eperjesen, hanem a Birodalomban született. Először 1660-ban bukkant fel `Mainzer Unionsplan` azaz mainzi uniós terv címmel, János Fülöp mainzi érsek környezetéből, aki szintén nagy pártolója volt az uniónak. Valószínűleg az érsek konvertita segédpüspöke, Peter Walenburch állította össze a frankfurti egyházközség számára. Rojas egyik mainzi tárgyalása során ismerhette meg ezt a tervezetet és így kerülhetett a magyarországi evangélikusok elé.
E német nyelvű unióterv latin változatát a püspök megküldte több magyarországi protestáns egyházközségnek, köztük reformátusoknak is. Az ismert visszajelzések nem túl pozitívak, Gönc, Debrecen, és a felső-magyarországi egyházak is lényegében elutasították a tervezetet. Egyesek még az irat eredetiségében is kételkedtek. A püspök ezután - ahogy Ember Pál írja - csalódottan és üres kézzel tért vissza Bécsbe, ahol részletes beszámolót készített az uralkodónak a történtekről. Ebben a magyarországi katolikus egyház siralmas állapotát vázolja, majd hangsúlyozza, hogy az erőszakos térítések inkább ártanak mintsem használnak a katolikus ügynek. Az országban tapasztalható nyugtalanságot pedig egyértelműen a protestánsok elnyomásával magyarázza. Állítása szerint összesen 20 protestáns egyházközséggel tárgyalt, akik, mivel nem rendelkeznek elégséges számú képzett teológussal, hajlandóak lennének egy, a birodalomban tartott uniós konferencia eredményét elfogadni.
1693-ban Rojas meg is kezdte ennek az uniós konferenciának az előkészítését. Levélben fordult a lengyel uralkodóhoz, a pfalzi választóhoz, az anhalti és hannoveri herceghez és kérte őket, hogy küldjenek teológusokat a tárgyalásra. Molanusszal külön is felvette a kapcsolatot, aki azonban - közelebbről nem ismert okból - ezúttal elzárkózott az uniós vitától. A megkeresett fejedelmek sem mutattak különösebb érdeklődést a terv iránt. Rojas pedig élete hátralévő két évét teljesen egyházmegyéjének szentelte és Molanus kivételével nem lépett kapcsolatba más, korábbi vitapartnerével.
Cristobal de Rojas y Spinola uniós tevékenységét nehéz röviden értékelni. Majd négy évtizedes munkája során számtalan tárgyalást folytatott a protestánsok képviselőivel, különösebb eredmény nélkül. Idealizmusától vagy politikai ambíciójától vezérelve sokszor eltúlozta a sikereket és egyesekkel el tudta hitetni, hogy a protestáns és a katolikus vallásfelekezetek között reális az unió. Rojas ügyes diplomata volt, amelyhez kétség kívül előkelő származása, jó nyelvtudása (spanyol anyanyelve mellett kiválóan beszélt németül, franciául, olaszul és ter-mészetesen latinul is) és egyénisége is hozzájárult. Egyik kortársa, a gothai udvari lelkész Tribbechow, így írt róla: `azt tartom róla, hogy nagy dolgokra termett. Humora francia, rábeszélő képessége olasz, haragja viszont spanyol. Az ivásban a németekre ütött, méghozzá azokra, akik azt mesterien űzik.` Ehhez páratlan elszántság is társult, hiszen a legkilátástalanabb helyzetekben sem adta fel az unió tervét. Hogy munkája mégis eredménytelen maradt, az - meglátásom szerint - nem rajta, hanem a vallásfelekezetek közötti áthidalhatatlan hitbéli különbségeken és - különösen Magyarországon - a kedvezőtlen valláspolitikai környezeten múlott.
Véleményem szerint az is érdekes és fontos kérdés, hogy Lipót célja mi volt az uniós gondolat támogatásával. Kétségtelen, hogy az uralkodó végig Rojas mellett állt. Ezt a püspöknek írt felhatalmazásai és a protestáns fejedelmeknek küldött ajánló levelei egyaránt alátámasztják. Jelenlegi ismereteim alapján nem mernék messzemenő következtetéseket tenni, az viszont valószínűnek tűnik, hogyha nem is bízott az unió sikerében, de egyes területek rekatolizációjával - mert katolikus részről sokszor ezt értették egyházi unión, erre számos példát fel lehetne sorolni - vagy egyfajta köztes vallás létrehozásával próbálta a katolikus és ezzel az uralkodói befolyást növelni az akatolikus vidékeken. Ezt magyarországi egyházpoli-tikája is alátámasztani látszik, hiszen Rojas itteni tárgyalásaival párhuzamosan egy sokkal ismertebb és eredményesebb uniós munka folyt a keleti egyház egy részének Róma függése alá vonásáról (1646-os munkácsi, 1697-es gyulafehérvári unió).
Az egyházi reuniós tárgyalások Rojas halála után sem szakadtak meg. Egykori vitapartnerei, különösen Molanus és Leibniz, valamint a francia Bossuet püspök és Rojas utódja, Buchheim több kísérletet tett az egység létrehozására. Noha a katolikus és protestáns egyházak között ez eredménytelen maradt, a protestáns egyházak német földön történt egyesülési folyamatához nagyban hozzájárult.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
