Makovecz Imre 56-ról

2005. október 20. 14:27

- A műegyetemen reggel még senki nem tudott semmit, és senki nem gondolt semmire. Vittük a cuccunkat, a táskát, a tízórait, amit anyu csomagolt. Délelőtt elterjedt, hogy nagygyűlés lesz, merthogy az egyetemistáknak követeléseik lennének. Egyre nagyobb izgalom lett úrrá az embereken. A délutáni nagygyűlésre zsúfolásig megtelt az aula. Egyetlen ember volt, aki könyörgött, hogy ne menjünk ki az utcára. Marián őrnagy, a honvédelmi tanszék katonája, aki nagyszerű ember volt, és tudnia kellett, hogy miért mondja ezt. De minket mindannyiunkat, a drága jó Mariánnal együtt elsodortak az események.

(...)

- Amikor jöttek a megtorlások, nem aggódott?

- Az ember arra gondol, hogy megússza. Ezenkívül van egy titka az egésznek. Minden vizsgálati fogság és minden kihallgatás öt percen belül veréssel folytatódik. Aki már az elején bevizel a veréstől, az olyat is bevallhat, amit el sem követett. Aki viszont kitart az álláspontja mellett, kibírja a megpróbáltatásokat, az megúszhatja. Aki tagad, azt nagyon nehéz halálra ítélni.

- Évtizedekkel később nem a halottaknak állított emlékművet, hanem azoknak, akiket nem öltek meg, de az életüket a múlt rendszerben tönkretették.

- Egy idős asszony keresett meg Pécsről a kilencvenes évek elején, s azt mondta, ha hajlandó vagyok egy ilyen emlékművet megépíteni, akkor rám hagyja a házát. Mondtam neki, hogy a házat nem fogadhatom el, de megcsinálom az emlékművet. Egy betonkockát építettem, ami dróttal van lezárva, abban van egy ülő alak, fogja a fejét, néz a semmibe, előtte tükör. Aki odaáll az emlékmű vasrácsos ajtajába, és benéz, a tükörben magát látja a rács mögött...

AZ INTERJÚ TELJES TERJEDELMÉBEN A HETI VÁLASZ NYOMTATOTT LAPSZÁMÁBAN (5. évfolyam 42. szám, 2005.10.20.) A 21-23. OLDALON OLVASHATÓ.