Grant, Ulysses
2005. július 22. 15:15
<
1861-ben, a polgárháború kitörésekor azonnal szolgálatra jelentkezett, így kezdődött második katonai karrierje, amely nyolc év alatt az Egyesült Államok elnöki székébe repítette. Az illinois-i önkénteseket hetek alatt ráncba szedte, szeptemberben már tábornoki rangban vett részt a belmonti csatában, ahol egy lovat ki is lőttek alóla. 1862 elején ő aratta az első stratégiai fontosságú északi győzelmet Fort Donelson bevételével és azonnal országos hírnévre tett szert. Féltékeny tábornoktársai ekkor melegítették fel és kezdték újra terjeszteni az alkoholizmusáról szóló, haláláig fel-fel röppenő pletykákat. 1862-ben Shiloh-nál a háború egyik legvéresebb csatáját vezényelte, és bár végül győzelmet aratott, az emberveszteség miatt felmentését követelték.
Lincoln elnök mellé állt, s a posztján hagyott Grant a következő év tavaszán és nyarán a katonai akadémiákon ma is oktatott hadjárataival Vicksburgot elfoglalva kettészakította a déli Konföderációt. Ősszel Chattanooga felmentése után altábornaggyá nevezték ki, 1864 tavaszán pedig Lincoln elnök őt tette meg főparancsnokká. Rendkívül véres harcok után, 1865. április 9-én ő fogadta el nagy ellenfele, Robert E. Lee tábornok, a déliek főparancsnokának megadását. Ujjongó katonáit a republikánus elnökjelöltségről az előző évben lemaradt Grant így csöndesítette le: "A háborúnak vége, a lázadók megint honfitársaink és az öröm legjobb jele, ha megtartóztatjuk magunkat minden megnyilvánulástól".
Elnökként korántsem remekelt, a közvélekedés a lista legaljára sorolja. A kormányt katona módjára vezényelte, még vezérkarának egy részét is beköltöztette a Fehér Házba. Átengedte a kezdeményezést a törvényhozásnak, óvatos külpolitikát folytatott, elnöksége idején a vadnyugat határa egyre tovább tolódott. Délen időnként fegyveres erővel lépett fel a feketéket és a republikánusokat terrorizáló Ku Klux Klan ellen, de elnézte a demokrata párti, konzervatív fehér elit uralmának kiépülését.
Hírnevét igazán a botrányok tépázták meg: a személy szerint makulátlanul becsületes katona naiv és befolyásolható volt. Ajándékokat fogadott el, amelyek azt a látszatot keltették, hogy megvesztegették, ismert spekulánsokkal mutatkozott együtt. Utólagos megítélésére jellemző, hogy mintegy ötven filmben tűnik fel, de szinte mindegyikben részeges karikatúraként. Mindezektől függetlenül 1872-ben újraválasztották (ekkor indult először női elnökjelölt és fekete alelnökjelölt, persze sikertelenül). A beiktatási ceremóniára olyan farkasordító hidegben került sor, hogy a kivezényelt kadétok közül többen elájultak, a bálon a vendégek kabátban táncoltak, a hangszerek billentyűi befagytak, a pezsgőt szilárd állapotban szolgálták fel.
Grant hivatalának letelte után utazgatott, majd 1880-ban - rossznyelvek szerint felesége nógatására - ismét megpályázta a republikánus elnökjelöltséget. Alulmaradt és ettől kezdve egyik baj a másikat követte életében: 1883-ban baleset érte, és haláláig bottal kellett járnia. Brókercéget alapított, de a vállalkozás 1884-ben megbukott és ő csődbe került, adósságai fejében még háborús egyenruhájától és trófeáitól is meg kellett válnia. Szinte ezzel egy időben torokrákot fedeztek fel nála orvosai. 1884 végén kezdte el írni emlékiratait, a könyvet négy nappal halála előtt fejezte be. Ulysses Grant 1885. július 23-án halt meg New Yorkban. Memoárja hatalmas sikert aratott, mai szóval bestseller lett, családja félmillió dollárhoz jutott és rendbe jött anyagilag. Felröppent a pletyka, hogy a tulajdonképpeni szerző Mark Twain volt, de a kézirat teljes egészében Grant írásával készült, maga Twain pedig csak ennyit mondott a témában: "Bárcsak én írtam volna".
(Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
