Churchill és Sztálin közvetítőjeként tartotta egyben a győztes szövetséget Roosevelt
2020. június 15. 16:01 Múlt-kor
Roosevelt, a progresszív pragmatista
Ők ketten azonban még így is sokkal közelebb álltak egymáshoz, mint Sztálinhoz. A 20. századi kommunista diktátorok archetípusa kíméletlenül törte le az egyeduralma útjában állókat a megelőző másfél évtized során, akkor is, ha ez a politikai és katonai vezetés legmagasabb státusú vezetőinek halálra vagy kényszermunkára való ítélését jelentette.
Roosevelt azonban korán felismerte Sztálin fontosságát: nem sokkal 1934-es hivatalba lépése után az Egyesült Államok 16 év után elismerte a Szovjetunió létezését, részben a világválság idején az amerikai kereskedelmi lehetőségek bővítése, nagyobbrészt azonban a már ekkoriban fenyegető japán terjeszkedés elleni lehetséges együttműködés érdekében.
1940 és 1941 folyamán az Egyesült Államok továbbra is kitartott semlegessége mellett, akkor is, amikor a német Luftwaffe és a brit Királyi Légierő ádáz élethalálharcot vívott a szigetország felett.
1941. június 22-én Hitler szembement a korábban kötött megnemtámadási szerződéssel, és a történelem legnagyobb inváziós erejével – a csatlós országok erőivel együtt csaknem négymillió fővel – lerohanta a Szovjetuniót.
Roosevelt mind Churchillt, mind Sztálint úgynevezett kölcsönbérleti (lend-lease) egyezményekkel volt csak hajlandó segíteni, ennek keretében az Egyesült Államok fegyvereket és hadianyagot juttatott szövetségeseinek, amelyeknek költségeit csak a háború vége után voltak kötelesek megtéríteni.
1941. december 7-én aztán a Németországgal 1940 szeptembere óta szövetségben álló Japán meglepetésszerű támadást hajtott végre az amerikai haditengerészet hawaii támaszpontján Pearl Harbornál, ami az addig semleges ország hadüzenetét vonta maga után.
A háromhatalmi egyezmény másik két aláírója, Németország és Olaszország december 11-én maga is hadat üzent az Egyesült Államoknak, amely immár elkerülhetetlenül résztvevőjévé vált a világméretűre szélesedett háborúnak.