Buda visszafoglalása csak az első lépés volt Magyarország felszabadítása felé
2023. június 18. 09:05 Múlt-kor
Védekezés a végsőkig
Az akkor már hetvenéves Abdi Abdurrahmán budai pasa – mivel az ellenfél egyértelműen túlerőben volt – a felhalmozás taktikáját választotta. 200 ágyújával „befészkelte” magát a várba, elegendő italt, élelmet és természetesen puskaport halmozott fel: béketárgyalásokról és megadásról – legalábbis kezdetben – még szó sem lehetett.
Az ostromlók június végére elfoglalták a Vízivárost, megkezdték a rendszeres ágyúzást, és védműveket építettek a török kirohanások megakadályozására. Az első felszabadító roham július 13-án kudarccal végződött: a török védők az aknák, az elegendő lőpor és a szurok segítségével vissza tudják verni a meredek hegyoldalon nehezen felkapaszkodó támadókat. Tíz nappal később a Szent Liga erőinek sikerült felrobbantani a palota lőporraktárát: a dunai szárny jelentős része elpusztult, a hatalmas robbanás következtében még a pesti oldalra is szálltak halálos erejű kőtörmelékek. A robbanásban 1500 ember – nagyrészt török várvédő – vesztette életét.
A törökök lőporkészletének felrobbanása
Július végén már a zászlót is kitűzték a budai várfokra: a hős hajdú noha hamar lehanyatlott, a szimbolikus tett erőt adott a csatatéren harcolóknak. A törökök az utolsó erőtartalékaik mozgósításával ugyan visszaverték ezeket a rohamokat, július 31-én a budai pasa mégis különbékét ajánlott Lipótnak. Az alku fejében a törökök átengedték volna Budát, ám a Szent Liga szabályzata szerint különbékében egyik fél sem állapodhatott meg az Oszmán Birodalommal.
A leírásokban gyakran kisebb hangsúlyt kap, hogy úton volt a közel 50 ezer főt számláló, Szari Szulejmán nagyvezír vezette török felmentő sereg: az ostromlók sikeresen visszatartották őket, a nagyvezírnek csapataival egészen Székesfehérvárig kellett hátrálnia. Kisebb török csapatok így is bejutottak a várba – augusztus 20-án óriási véráldozatokkal 500 mindenre elszánt török janicsár vetette be magát a vár falai közé –, azonban a védők számára világossá vált, nem számíthatnak fordulatot hozó külső segítségre.
1686. szeptember 2-án verőfényes nap virradt az ostromlókra. A törököket felkészületlenül érte a támadás, mert aznap már kétszer tévesen fújtak riadót. A támadóknak az esztergomi rondellánál és a Bécsi kapunál is sikerült behatolniuk a várba. Abban a reményben, hogy a palota még török kézen van, a védők közül többen oda menekültek, hogy erőiket egyesíthessék. Mások leugrottak a várfalakról vagy a pincékben rejtőztek el, esetleg a Dunán átkelve menekültek végzetük elől.
A magyar zászlót az a Petneházy Dávid tűzte ki a vár fokára, aki korábban még Thököly seregében harcolt: díjazásul a császár kitüntette, de mielőtt a császári seregben karriert építhetett volna magának, elragadta a halál. Míg Abdurrahmán pasa kezében karddal távozott a túlvilágra, helyettese 800 fővel együtt megadta magát. A „tárgyaló” törökök csak estére látták be, hogy puszta életükön kívül semmit sem menthetnek meg, egyedül a feltétel nélküli kapituláció elfogadható.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
