Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
2017. július 14. 08:25
Krematórium a Domonkos utcában
Vannak, akik úgy vélik, Kádáréknak nem volt szükségük arra, hogy koncepciós pereket gyártsanak, ugyanis az „anyag” adva volt. A forradalmárok és szabadságharcosok ugyanis az 1956-ban hatályos törvények szerint valóban bűncselekményeket követtek el.
Sőt, sokszor elhangzik az is, hogy Tóth Ilona egy politikailag jelentéktelen személy volt. Nagy Imrével szemben érthető, hogy gyártottak egy koncepciós pert, de a politikailag jelentéktelen Tóth Ilonával szemben miért kreáltak volna. Én azt gondolom, hogy a kérdésfelvetés rossz. Itt a kérdés nem Tóth Ilona személye, hanem maga az ügy.
A kádári bábkormány 1956 novemberétől óriási belső ellenállással találkozik, amelyet decemberben-januárban sortüzekkel ver le. Kádáréknak legitimálniuk kell magukat, és legalább ennyire fontos, hogy a nyugati baloldalnak – elég csak Albert Camus-t említeni – is megmagyarázzák, hogy miért vetettek be szovjet tankokat a munkások ellen. Kádár már november 21-én beszél arról egy pártértekezleten, hogy nem foglalkoznak az ellenforradalom brutalitásaival, pedig ezt kéri tőlük a haladó értelmiség. Leszögezi, hogy a Nyugatnak be kell mutatni az ellenforradalom brutalitását, az atrocitásokat. Meg kellett tehát teremteni az ellenforradalom elleni fellépés jogosságának az érvrendszerét, az ellenforradalom narratíváját. A Tóth Ilona-per Kádárék alapmítosza lesz. Tehát nem a benne szereplő személyek az érdekesek, hanem maga az ügy, amelyen keresztül fel lehet mutatni, hogy a forradalom erkölcsileg vállalhatatlan, brutális ellenforradalmárok műve, és szovjet beavatkozás nélkül a fasizmus diadalmaskodott volna. Vannak utalások a perben, hogy arra akarták vinni a dolgokat, hogy Tóth Ilonáék antiszemiták voltak, és Mengele könyvét tanulmányozták. Az antiszemitizmus vádját maga az auschwitzi haláltábort megjárt Gáli József cáfolta a tárgyaláson.
És hogy a gyilkosság brutalitása mennyire fontos mozzanat: 1966-ban, már az úgynevezett „nagy amnesztia" után egy Pap István nevű, a Domonkos utca és a Péterfy Sándor utca körül otthonosan mozgó férfit megvádoltak egy ’56-os gyilkossággal. A vizsgálat során a börtönvamzer segítségével Papot lépésről lépésre rávezetik arra, hogy nyomja rá a gyilkosságot Tóth Ilonára. Pap már olyan vallomást is tesz, amelyben előadja, hogy tömegesen tették el a Domonkos utcai kórházban láb alól az embereket, ott krematóriumot működtettek, de nem volt elég hatékony, ezért a hullák egy részét a Dunába dobták, vagy a kórháztól távoli közterületeken tették le. Ráadásul a kórházban Pap véres ruhadarabokat és emberi testrészeket is látott. Ezek a motívumok az 1957-es per során is előkerültek, születtek ebbe az irányba mutató tanúvallomások, csak ezeket nem használták fel, mert annyira hiteltelenek voltak, és ezeket a Pap-ügyben sem tették nyilvánossá végül 1966-ban. Szerintem ez a ’66-os történet is mutatja, hogy Tóth Ilonából megkreálják a brutális gyilkos alakját. Ráadásul egy ilyen „verébből”...
Támogasd a 
szerkesztőségét!
