Bartis Attila: Sikerült legyártani az emberiség történetének legneurotikusabb társadalmát
2024. augusztus 9. 14:20
Mi zajlik jelenleg a világban? Meg vannak bolondulva az emberek? Milyenné lesz az a kultúra, amelyik hozzájut a bankhitelhez és a Netflixhez? Milyen az élet Jáván, és milyen itthon? Mit keres a magyar olvasó a könyvekben? Hogyan tudja a saját útját járni egy író? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések mentén beszélgettünk Bartis Attila József Attila-díjas íróval és fotográfussal irodalomról, édesapja költészetének hatásairól, idegenségérzetről és fotográfiáról. A Kultúra.hu interjúja.
Elsőéves egyetemista voltam, amikor A nyugalom című regényét olvastam. Sokan féltettek ettől a könyvtől, mint korábban a George Orwell-könyvektől. Nem azért, mert nem jó írásokról beszélünk, hanem azért, mert erős mondanivalói vannak ezeknek a könyveknek. Fel kell nőni, érni kell ahhoz, hogy megértsük a Bartis Attila-szövegvilágot?
Az embernek különböző állapotai, korszakai vannak. Mindegyik teljes értékű, és mindegyiknek megvan a maga legitimitása. Adott esetben ugyanaz a mű teljesen mást jelent ugyanazon ember számára különböző korokban, de ezt nem nevezném felnövésnek.
Nem gondolom, hogy valaki a tízes évei végén vagy huszonévesen ne értene meg semmit egy könyvből, s majd a hatvanas éveire pedig teljesen megértené…
Amikor egy huszonéves olvassa azt a könyvet, akkor pont annyi megy át belőle, amennyire neki akkor épp szüksége van. Ha pedig később olvassa, akkor megint valami más. Ez természetes, evidens, és nincs vele semmi baj.
Én enyhén diszlexiás vagyok. Ez csak annyit jelent, hogy nagyon lassan olvasok, pontosabban azzal a tempóval olvasok magamban is, mintha hangosan olvasnám fel a szöveget. Ha megpróbálok ezen gyorsítani, akkor már nem tudok koncentrálni rá, átszaladok rajta.
Éppen ezért mérhetetlenül irigylem azokat a barátaimat, akik hétfőn leveszik a József és testvéreit, és vasárnap visszarakják a polcra az egészet kiolvasva. Ez nekem egy év…
Persze azt el tudom képzelni, hogy vannak olyan speciális esetek, amikor valakinél tényleg látszik valami, ráadásul nagyon képlékeny állapotban, valami nagy labilitás, és akkor valaki úgy gondolja, hogy jobb, ha ő most nem foglalkozik ezzel. Bár ez sokkal kevésbé a szépirodalomra vonatkoztatható, ellentétben a „hogyan legyünk könnyen, gyorsan boldogabbak?” típusú vulgárpszichológiai könyvekkel.
A lélek legalább annyira érzékeny dolog, mint a test. És legalább akkora tudást és felelősséget igényel az, hogy hozzáérjünk, mint az, amikor hozzányúlunk valaki testéhez.
Az Ilyés Krisztinka által készített teljes interjú a Kultúra.hu oldalán olvasható.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
