Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában
2024. augusztus 7. 14:20 Múlt-kor
Kísérlet a birodalom reformjára
A harmadik századi válságon a birodalom sikeresen úrrá lett. A reformok Diocletianus császár nevéhez fűződtek, aki az első olyan császár volt hosszú idő után, aki egy évtizednél tovább képes volt megtartani a hatalmát.
Központosította a császári hatalmat, de egyszersmind meg is osztotta azt: társcsászárt vett maga mellé, majd mindketten egy további társcsászárt választottak, ami megkönnyítette a távoli provinciák kormányzását is.
A megcsappant hadsereget feltöltötte, kötelezte a nagybirtokosokat, hogy a birtokaik méretéhez képest megfelelő számú katonát állítsanak ki. Elkülönítette a csak határőrzésre szánt, helyben állomásozó egységeket azoktól, akiket mozgó tartalékként lehetett bevetni. Az így megnövekedett költségeket viszont a megnövekedett adóterhek biztosították.
Diocletianus császár mellszobra
A gazdaságot tartós értékálló aranypénz verésével próbálta helyrerázni, és mikor a lakosság, a korábbi tapasztalatokból kiindulva, elkezdte felhalmozni az értékes nemesfémből készült érméket, akkor a császár központilag szabályozta az árakat és a munkabéreket.
A központosított hatalom részeként a császár erősíteni kívánta a saját kultuszát, és mikor a keresztény közösségek ellenálltak, akkor a birodalom történetének utolsó nagyszabású keresztényüldözésébe fogott.
A reformok egy része kudarcnak bizonyult, de arra alkalmas volt, hogy megállítsa a birodalom szétesését. A szétosztott császárság eredményesen tudta felvenni a küzdelmet a barbárokkal, viszont megágyazott a különböző polgárháborúknak.
A küzdelmekből kiemelkedő Constantinus császár 313-ban engedélyezte a keresztény vallás gyakorlását a birodalomban. A birodalom megosztása viszont egyre tartósabbá vált, 395-től kezdve pedig véglegesen Nyugat-, és Keletrómai Birodalomra oszlott a császárság.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
