Bár nem kedvelték polgártársai, harcosként ők sem kételkedtek Szókratészben
2023. február 12. 16:05 Múlt-kor
Szókratész, a hoplita
A hopliták páncélos, lándzsával és kerek pajzzsal felszerelt nehézgyalogos katonák voltak. A felszerelés minőségét a hoplita anyagi lehetőségei határozták meg. A hopliták részben az anyagi vonzat miatt is jellemzően a vagyonosabb „középosztályból” vagy a földbirtokosok közül kerültek ki. Bár a forrásokból kiderül, hogy Szókratész meglehetősen szegény volt, hoplita szolgálata arra mutat, hogy valamiképp képes volt ellátni magát a megfelelő felszereléssel – csak épp nem tudjuk, hogyan.
A hopliták feladata egyszerű volt: nem megfutamodni, és tartani a phalanx alakzatot. Mindaddig, amíg a két oldalán álló harcosok közelében maradt, és pajzsának felével védte egyiküket, míg a másikuk pajzsának fele őt védte, jó esélyei voltak az életben maradásra, seregének pedig a győzelemre.
Szókratész hoplita időszaka egybeesett a peloponnészoszi háborúval, amelyet Athén és szövetségesei vívtak Spárta és szövetségesei ellen. Bár a feszültség már hosszú évek óta gyűlt, az egész Hellászra kiterjedő háborút elindító esemény egy athéni katonai expedíció volt a Khalkidiké-félszigetre. A sereg egy, az athéni uralom ellen lázongó kicsiny várost volt hivatott megrendszabályozni – Poteidaiát.
Egy kisebb, a falakon kívül lezajlott csatát követően – amelyet az athéniak minimális veszteségekkel megnyertek – két évig tartó ostrom kezdődött. Mire Poteidaia megadta magát, az éhezés minden elképzelhető mértéket felülmúlt; a szóbeszéd szerint még kannibalizmus is előfordult a városfalak mögött.
Szókratész itteni szerepét Platón A lakoma című dialógusából ismerjük, ahol a híres athéni államférfi, Alkibiadész idézi fel a hadjárat eseményeit, amelynek során Szókratész asztaltársa volt (A lakoma, 219e-220e). Története érdekes részletekkel egészíti ki Szókratész képét: megtudjuk, hogy mindenkinél jobban tűrte az éhséget, és hogy bár nem sűrűn ivott alkoholt, ha mégis így tett, a legtöbb embert az asztal alá tudta inni. Megerősítést nyer, hogy Szókratész még télvíz idején sem hordott cipőt, és hogy szokása volt órákig mozdulatlanul állva töprengeni. Alkibiadész elmondja azt is, hogy miután megsebesült a harcban, Szókratész mentette meg, és hogy utána hiába igyekezett meggyőzni a hadvezéreket, hogy Szókratészt, és ne őt tüntessék ki a csata után.
Hoplitaábrázolás egy i. e. 5. századi bronz kratéren (öblös edényen)
Nem meglepő, hogy Szókratész csorbítatlan hírnévvel tért vissza Poteidaia alól, elvégre a hadjárat költséges, de látványos győzelemmel végződött Athén számára. Sokkal érdekesebbek a Délionnál történtek, amelyek egyértelmű katasztrófával végződtek Athén számára.
A stratégiai terv egyszerű volt: két, egyidejű athéni támadás Boiótia területére, az egyik szárazföldön, a másik a tengerről. A partraszállás nem történt meg, mivel a boiótok felfedezték a tervet, és megerősítették a kijelölt helyszínt. A másik athéni sereg nem értesült a helyzet változásáról, és Délion ellen vonult, nem tudva, hogy Boiótia teljes hadereje készül megállítani őket.
A délioni csatamezőn az athéniak nem voltak jelentős számbeli hátrányban, de az ellenség jobban tervezett, jobban manőverezett és jobban harcolt náluk. Az athéni phalanx rendezett sorai pánikszerű menekülésben bomlottak fel, ahogy a boiót lovasság szétzúzta az alakzatot. Az athéniak nem csupán mintegy ezer embert (az eredeti sereg egyhetedét) vesztettek el a csatában, de felsőbbrendűségi tudatuk nagyobb részét is.
Alkibiadész erről is beszámol A lakomában, kiemelve az athéni visszavonulás teljes káoszát. De míg a többi hoplita az életéért futott, Szókratész egy társával együtt elsétált a csatatérről, hűvös nyugalmával elbizonytalanítva a boiótokat: „Nyugodtan jártatta tekintetét baráton és ellenségen, s egészen messziről is látszott rajta, hogy ez az ember derekasan védekezne, ha hozzányúlna valaki. Ezért biztonságban vonulhatott el, ő is meg a társa is.” (A lakoma, 221b, Telegdi Zsigmond fordítása.)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
