Bár nem kedvelték polgártársai, harcosként ők sem kételkedtek Szókratészben
2023. február 12. 16:05 Múlt-kor
Szókratész kora, sőt talán a történelem egyik legnagyobb gondolkodója volt. A nyugati szellemtörténet oszlopos alakjaként évezredekre meghatározta a vizsgálódás és gondolkodás módszertanát. Erényessége, tisztessége, logikája és észszerűsége mind a mai napig csodálat tárgya. A köztudatban élő képe a bölcs, fehér szakállú öregember, aki összevont szemöldökkel okítja az ifjú nemzedéket és hinti szét a bölcsesség magvait. Bár ez a kép csábító lehet, végső soron mégis hamis, vagy legalábbis nem illik össze a Szókratész életét – és ezáltal feltehetőleg bölcseletét is – meghatározó élményével: katonai szolgálatával.
Szókratész, a filozófus
Szókratésszel kapcsolatban a történészek legnagyobb nehézsége az, hogy semmi nem maradt fenn tőle írásban, vagyis semmiről nincs tőle első kézből származó beszámolónk. Katonai szolgálatával kapcsolatban Platón a legfontosabb forrásunk, aki több hadjáratról is említést tesz, amelyekben Szókratész részt vett. Megemlíti például Poteidaiánál (ahol az athéni hadjárat végül a város i. e. 432–430 között tartó ostromába torkollott), Délionnál (ahol a hatalmas szárazföldi csata i. e. 424-ben látványos athéni vereséggel végződött), valamint Amphipolisznál is (a Poteidaia térségébe vezetett athéni hadjárat i. e. 422-ben csúfos kudarccal zárult).
Szókratész a dombormű jobb oldalán ül
Habár a gondolat, hogy egy athéni férfi szolgálatot teljesített az athéni hadseregben nem kéne meghökkentő legyen (ez minden athéni polgárnak kötelessége volt), Szókratész kora a hadjáratok idején figyelmet érdemel. Az i. e. 470-ben vagy 469-ben született filozófus 40 éves volt az első (feljegyzett) hadjárata végén, az utolsó alatt pedig már az ötvenhez közelített.
Mindez akkor válik érdekessé, ha figyelembe vesszük, hogy eddigre Szókratész elismert gondolkodó és tanító volt Athénban, vagyis filozófiájának gondolatait, ideáit nem egy múltbeli háború tapasztalataira való visszatekintés formálta, hanem azok az élményekkel párhuzamosan alakultak ki.
Szókratész utolsó ismert csatája előtt egy évvel egy színdarabot mutattak be az athéni Dionüszia ünnepén. A darab Arisztophanész A felhők című alkotása volt, és egy, az athéni közéletben terjedő jelenséget parodizált ki: azt, ahogy gazdag ifjúk szegődtek filozófusok tanítványául, akik furcsa, új módon tanították őket gondolkodni és vitázni. Bár a szatíra a társadalmi probléma egészét kritizálta, a színpadon egyetlen ember alakjában jelenítette meg – Szókratészében.
Szókratész könnyű célpontot nyújtott a szatirikus gúnyolódáshoz. Határozottan csúf embernek számított egy olyan korban, amely majdhogynem számszerűsítette a szépséget. Platón egy dialógusában Theodórosz Szókratészt így hasonlítja Theaitétoszhoz: „nem szép, hanem – s ezt nehogy zokon vedd – pisze orrával és dülledt szemével inkább hozzád hasonlatos. No, azért ő nem oly feltűnő.” (Platón: Theitétosz 143e, Bárány István fordítása.)
Szókratész mellszobra is mutatja, hogy kortársai nem tartották szépnek a filozófust
A filozófus ráadásul egyébként is… furcsa volt. Közismerten nem hordott cipőt, ritkán mosdott vagy fürdött (Platón: A lakoma, 174a), és gyakran állt hosszú időn keresztül egyhelyben némán, akár órákig a messzeségbe meredve. Ráadásul kérdezési és vizsgálati módszere szokatlan gondolatokat ébresztett az emberekben, összezavarva és – valószínűleg – frusztrálva őket. Mindennek a tetejébe pedig még hangokat is hallott; mindent összevetve: furcsa volt, és könnyedén kigúnyolható.
Egyetlen dolog miatt azonban soha nem gúnyolták, és még a tárgyalása legsötétebb perceiben sem vádolták vele: hogy bármi becstelent követett volna el katonai szolgálata alatt. Legalábbis meglepő, hogy a köznevetség és a mendemondák egy ilyen kitűnő célpontjának katonai hírneve épségben maradhatott, különösen egy olyan kultúrában, amely gyakran vette célba az élet ezen területét, ha ellenségei iránti megvetését kellett kifejeznie. Ennyire jó katona lett volna Szókratész?
Támogasd a 
szerkesztőségét!
