Az Amerikai Egyesült Államok elnökét a világ leghatalmasabb emberének szokás nevezni. Ez a gondolat maguktól az amerikaiaktól sem idegen: Edward M. House ezredes, a Demokrata Párt erős embere 1912-ben utópisztikus regényt írt erről. A könyv megjelenésének évében a texasi politikus, Woodrow Wilson választási kampányában a „királycsináló” szerepét játszotta, majd az elnök legfőbb bizalmasa és tanácsadója lett. Máig élő republikánus mítosz, hogy a demokraták ebből a forgatókönyvből dolgoznak, és diktatúrát építenek ki az Újvilágban.

Ami a XX. század elején még a fantázia játékának tűnt, az 1945 augusztusára valósággá vált, bár szerencsére nem úgy, ahogyan azt House megálmodta. Az Egyesült Államok gazdasági, politikai és katonai szempontból is a világ vezető hatalmává vált, ráadásul birtokában volt az új csodafegyver, az atombomba, és Washington azt is megmutatta, hogy nem fél bevetni. Truman elnökkel kezdetét vette a globális amerikai hegemónia kiépítése. Bár ez a domináns világpolitikai szerep csak az amerikai történelem utolsó harmadát öleli fel, az elnöki pozíció mindig is kiemelten fontosnak számított az Újvilágban. Az alapító atyák egyik legfőbb célkitűzése a zsarnokság elkerülése volt, így a végrehajtó hatalmi ág fejének munkakörét igen pontosan körülírták, és bevezették az alkotmányos számonkérés (impeachment) intézményét is. Ez a rendszer akkor kezdett igazán működni, amikor George Washington, az első elnök két ciklus után leköszönt, és arra kérte honfitársait, hogy mást válasszanak a helyére.

Az USA első emberének pozíciója a nyilvánvaló presztízse ellenére soha nem volt biztonságos állás. Eddig összesen négy elnököt gyilkoltak meg, és további négy a hivatali ideje során hunyt el. Akik ebben rendszert látnak, azok általában az úgynevezett húszéves átkot szokták emlegetni. Ez alapján, akit kerek esztendőben választanak meg, annak nem sok esélye van kiszolgálni az elnöki ciklusát.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. őszi különszám számában olvasható.