A hadicselek és az elterelő hadműveletek egyidősek a hadviseléssel. Julius Caesar és Napóleon is elkülönítettek egységeket, amelyeknek az volt a feladata, hogy eltereljék az ellenség figyelmét a fontosabb műveletekről. Az Egyesült Államok fegyveres ereje azonban ennél jóval messzebbre ment a második világháborúban: felállított egy nagy mobilitású egységet, melynek kizárólagos feladata volt a legkülönfélébb diverziók keltése rövid időn belül – ez volt a 23. Főhadiszállás Különleges Egységei nevű alakulat.

A mindössze 1100 fős alakulat történetét a háború után több évtizeddel hozták először nyilvánosságra, ezt megelőzően nagyon keveset lehetett róla tudni. A második világháború talán legismertebb megtévesztő jellegű hadművelete a brit Fortitude (Állhatatosság) hadművelet volt, amelynek keretében arról győzték meg a német vezetést 1944 tavasza és nyara folyamán, hogy a szövetségesek a La Manche csatorna legkeskenyebb pontján, Calais környékén fognak partra szállni, nem pedig Normandiában.

Az egységet 1944. január 20-án létesítették, csapatainak nagy része májusban, nem sokkal a június 6-i D-nap előtt érkezett meg Angliába. Vezetője a reguláris hadsereg bizonyított veteránja, Harry L. Reeder ezredes volt. Az alakulat alkalmas volt az ellenség egyszerre történő félrevezetésére látvány, hang és rádiós tevékenység segítségével. Az 1000 főnél alig nagyobb alakulat akár két hadosztály, azaz 30 000 katona jelenlétét is szimulálni tudta.

Művészi látványosságok

A vizuális félrevezetést az egységen belül a 603. műszaki álcázó zászlóalj végezte. E zászlóalj tagjai közül sokan valódi művészek voltak, akiket New York és Philadelphia művészeti akadémiáiról toboroztak – emiatt az a hír járta, hogy az egész amerikai hadseregben ebben az alakulatban volt a legmagasabb az átlagos IQ. A képzőművészek üres óráikban sem voltak restek. Az általuk készített rajzokból és festményekből a háború egy különleges arca mutatkozott meg. Többen közülük nagy karriert futottak be a háború után.
A 603. zászlóaljnak minden a rendelkezésére állt, amivel csak össze tudták zavarni az ellenség felderítőit: felfújható tankok, tüzérségi eszközök, dzsipek, teherautók, de még repülők is az eszköztáruk részét képezték. Ezek segítségével komplett csali páncélosalakzatokat, gépkocsiparkokat, tüzérségi ütegeket, illetve a partraszálló csapatok korai hídfőállásaként szolgáló, úgynevezett Mulberry-kikötők másolatait is létre tudták hozni, amelyek teljesen valódinak tűntek a levegőből.

Az álcázóknak az apró részletekre való odafigyelés volt a legfontosabb fegyvere: a mindössze 42 kilogrammot nyomó, felfújható Sherman harckocsik mögé például buldózerek segítségével helyeztek lánctalpnyomokat. A valódinak aligha nevezhető eszközökkel történő munkának voltak humoros pillanatai is: egy alkalommal Arthur Shilstone tizedes – polgári foglalkozása szerint akvarellművész – őrségben volt, amikor meg kellett állítania két francia biciklist, akik túl közel jöttek az egységhez. Végül rájött, nem őt nézik, hanem a mögötte zajló munkát: a francia civilek azt látták, amint négy amerikai katona látszólag megemel egy 30 tonnás Sherman harckocsit. Magyarázatul a tizedes annyit mondott nekik: „az amerikaiak nagyon erősek.”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. tavasz különszám számában olvasható.