Bár királlyá választották, mégsem kellett a korona Bethlen Gábornak

2020. augusztus 25. 18:42 Múlt-kor

A kisnemesi családból származó, 1580-ban született Bethlen Gábor apja, Bethlen Farkas mellett már gyermekkorától elleshette a katonai hivatás gyakorlati fortélyait. Az apa a küzdelem mellett fia elméjét is palléroztatni szerette volna, és azt tervezte, hogy Gábort a kolozsvári jezsuita akadémiába adja. Bethlen Farkas azonban 1590-ben elhunyt, így a fiú az iskolapad helyett nyeregben töltötte ifjú éveit. Nagybátyjuk Gábort és öccsét, Istvánt a katonai pálya felé terelte.

Bethlen Gábor 13 évesen Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem apródjaként kezdte meg pályafutását. Tizenöt évesen már Havasalföldön a törökök elleni hadjáratban, majd egy évre rá Temesvár ostrománál vitézkedett. A Habsburgok és az Oszmán Birodalom között kitört, a Magyar Királyság területén zajló tizenöt éves háború (1591-1606) kezdeti szakaszában még a Habsburgok oldalán harcolt, majd a török párti erők híve lett, ugyanis meglátása szerint a Habsburg uralom Erdély önálló létét fenyegette.

A „pálfordulás”, amely egyébként az erdélyi politikai élet mindennapjai közé tartozott, nem hozott jót Bethlennek: török földre kellett menekülnie, ahol megcsillogtatta diplomáciai tehetségét is, ugyanis megszerezte a szultán támogatását a Habsburg-ellenes felkelés élére álló Bocskai Istvánnak. A török támogatás Bocskainak fejedelmi címet jelentett. 1605 februárjában választották erdélyi fejedelemmé, ám nem sokáig élvezhette címét, mert 1606 decemberében meghalt.

Bethlen pályafutása eközben töretlenül ívelt felfelé. Bethlen Báthory Gábor erdélyi fejedelem legfőbb bizalmasa lett, és a fejedelem tanácsadójaként szerzett magának egyre nagyobb befolyást és hírnevet az erdélyi politikai életben. Báthory és Bethlen kapcsolata azonban részben Báthory Habsburg-párti politikája miatt olyannyira megromlott, hogy Bethlen ismét menekülni volt kénytelen. A rövid török bujdosásból megerősödve, a szultán támogatását élvezve tért vissza Erdélybe, ahol 1613 őszén Kolozsváron az országgyűléssel fejedelemmé választatta magát.

1619-ben II. Ferdinánd került a császári trónra, akinek erőteljes rekatolizációs törekvései kiváltották a cseh protestáns rendek ellenállását. A protestáns csehek és a Habsburg uralkodó közti ellentét nemzetközi konfliktussá szélesedett. A harmincéves háborúban (1618-1648) a Habsburg-ellenes Bethlen Gábor a csehek mellé állt. Bethlennek és a cseh felkelőknek a magyarországi nemesek segítsége révén sikerült szövetségre lépniük, a fejedelem ráadásul megkapta a Porta engedélyét is egy Ferdinánd elleni hadjáratra.

Bethlen célja az 1619 augusztusában elindított hadjárattal Erdély és a Királyi Magyarország újraegyesítése volt. Bethlen Gábor serege októberben már bevette Érsekújvárt, majd Pozsonyt is, novemberben pedig a csehekkel egyesülve megkezdte Bécs ostromát. A várost azonban nem tudta bevenni, mert az erdélyi fejedelem egyik vetélytársa, Ferdinánd embere, Homonnai György zsoldosseregével hátba támadta Bethlent.

Homonnai Lengyelország felől támadt Felső-Magyarországra, eközben a csehek sem teljesítették azt, amit a szövetségben vállaltak: nem küldtek pénzt Bethlennek, így pedig nem tudta katonáinak zsoldját kifizetni. Bethlen ekkor feladta a Bécs elleni támadást és magyarországi „hódításainak” megtartására törekedett. A magyarországi rendek a nehézségek ellenére értékelték a fejedelem addig elért hadi sikereit és 1620. augusztus 25-én Besztercebányán királlyá választották Bethlen Gábort.

Bár a Szent Korona is a birtokában volt, nem koronáztatta meg magát. Attól tarthatott ugyanis, hogy a királyi címmel lekötelezettje lesz a szultánnak, amely a Habsburgok félreállításával nagyobb befolyást szerezhetett volna az egyesített Magyar Királyság felett. Számára a fejedelmi cím nagyobb játékteret biztosított. A hadi szerencse 1620 novemberében pedig megfordult, a csehek ugyanis a Prága melletti fehérhegyi csatában katasztrofális vereséget szenvedtek Ferdinánd császár hadaitól. Bethlen serege egyébként késve érkezett az ütközet színhelyére.

A cseh összeomlás tárgyalóasztalhoz ültette Ferdinándot és Bethlen Gábort. A két fél 1622. január 7-én Nikolsburgban békét kötött. Bethlen felmérte az erőviszonyokat és lemondott a magyar királyi címről, ennek fejében haláláig az általa irányított Erdélyi Fejedelemséghez csatoltak hét felső-magyarországi vármegyét.