Bár ideiglenesen meghátrált, Canossa nem jelentette IV. Henrik vereségét az invesztitúraharcban
2023. január 28. 10:10 Múlt-kor
Császár a szőrcsuhában
A találkozóra az Augsburgba összehívott birodalmi gyűlésen került volna sor, ahová mindketten kaptak meghívót. Gergely elindult a német városba, de időközben meggondolta magát, s jobbnak látta, ha itáliai területen fogadja a királyt.
Dél felé haladt, s 1077 januárjának elején az eredeti helyszíntől mintegy 600 kilométerre lévő Canossa várába tért be, ugyanis árulókat sejtett sorai között.
1076 végén a mai német-francia határtól északkeletre fekvő, Rajna menti Speyerből Henrik díszes kíséretével délnek vette az irányt, majd átkelt a mai Svájc hófödte hegyein.
Amikor az Alpok olasz-francia határ közelében fekvő, több mint kétezer méter magas, a középkori zarándokok által gyakran használt Mont Cenis-hágót elérte, átöltözött, hogy a vezeklés valódi látszatát keltse.
A drága ruhák helyett szőrcsuhát öltött magára, s a korabeli források szerint kíséretének tagjaival egyetemben mezítláb tette meg az ezután következő 250 kilométeres utat Matilda itáliai nemesasszony kastélyáig, a toszkán Canossa váráig, ahová Gergely a német seregektől való félelmében költözött be ideiglenesen.
A valóban megbánást tanúsító, s magas rangú mivoltához képest önmagát igencsak megalázó királyi menet 1077. január 25-én érkezett meg Canossa kapujához, ám az nem nyílt ki.
VII. Gergely pápa megtagadta a belépést, így a király három nap és három éjjel, szőrcsuhában, mezítláb, a fagyos földön, hóvihar közepette várt és böjtölt.
A Canossa-járás Eduard Schwoiser festményén
Január 28-án a várkapuk azonban feltárultak, s Henrik a pápa elé járulhatott, ahol a kortárs beszámolók szerint térdre vetette magát, és bocsánatért könyörgött.
Gergely felmentette, és visszafogadta őt az egyházba, majd még aznap este egy közös misén vettek részt a vár belső, Szent Apollóniának ajánlott kápolnájában.
Megegyeztek abban, hogy az egyházfő feloldja az egyházi átkot, a király cserébe elismeri Róma jogait az augsburgi zsinaton, azonban az invesztitúra kérdéséről nem esett szó.
Henrik másnap hazatért, Gergely azonban még két hónapot töltött Toszkánában. Időről időre felröppent a pletyka, hogy valamilyen, egyházfőhöz kevéssé illő kapcsolat volt a pápa és szállásadónője között, azonban erre nincsenek bizonyítékok, s csak a 17. századi protestánsok kezelték e szóbeszédet tényként.
A megalázott Henrik hazatérve folytatta birodalmának építését, s a kiátkozás feloldását abszolút figyelmen kívül hagyó, lázongó fejedelmek és hercegek ellen véres háborúkat indított.
A trónkövetelő ellenkirály, Sváb Rudolf elleni harcok végeztével IV. Gergely újból kiátkozta Henriket, aki ellenfelei legyőzése után ismét „elzarándokolt” Gergelyhez, ám ezúttal Rómába, s szőrcsuha helyett vaspáncélt viselt.
Ezt követően III. Kelemen néven ellenpápát választatott, s csapatai 1084-ben elfoglalták az Örök Várost, ahol a bíborosok formálisan is megválasztották jelöltjét.
Gergely az Angyalvárba szorult vissza, ahonnan a normannok ugyan kiszabadították, de a felmentő, s mindvégig ellenségnek tekintett normann sereg dúlásai miatt nem maradhatott a lázongó városban.
Salernóba menekült, s ott is halt meg 1085. május 25-én. Utolsó szavai a 44. zsoltárt idézték: „Szerettem az igazságot, gyűlöltem az istentelenséget, ezért halok meg száműzetésben”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
