Bár a puccskísérlet nem sikerült, az osztrák kancellár elvérzett

2016. július 25. 08:38 MTI

Engelbert Dollfuss 1892. október 4-én született az alsó-ausztriai Texingben. Befejezetlen teológiai tanulmányok után az első világháborúban az olasz fronton harcolt és több kitüntetést is kapott. Bécsben és Berlinben folytatott jogi tanulmányai után 1927-ben az alsó-ausztriai mezőgazdasági kamara, 1930-ban az osztrák szövetségi vasutak elnöke lett, majd a következő évben mezőgazdasági miniszterként bekerült Karl Buresch kancellár kormányába. Amikor Buresch 1932-ben, a gazdasági válság tetőfokán megbukott, Dollfuss kapott kormányalakítási megbízást. A Keresztényszocialista Pártból, a nagynémet, de nem náci jellegű Landbundból és a jobboldali Heimatblockból (Hazafias Blokk) alakított koalíciós kormány alig egy fős többséggel rendelkezett a törvényhozásban.

Dollfuss azon az állásponton volt, hogy az idő túlhaladta a szociáldemokrata és a kereszténydemokrata párt versengését, amely meghatározta az 1918 után függetlenné vált Ausztria történetének első évtizedét. Független, katolikus, német Ausztriát hirdetett és ellenezte a német-osztrák vámunió tervét, amelyet később a hágai bíróság is az első világháború utáni békével összeegyeztethetetlennek ítélt. (Dollfuss fellépését az is motiválta, hogy Ausztria nagy összegű kölcsönt kapott a Népszövetségtől, és tartott a nyugati hatalmak ellenlépéseitől.)

1933-ban, amikor egy parlamenti vita közben a házelnök és két helyettese is lemondott, hogy részt vehessen a szavazáson, Dollfuss rávette Wilhelm Miklas államfőt, hogy többé ne hívja össze a "működésképtelen" törvényhozást. A parlament kiiktatása után szükségrendeletekkel kormányzott, hivatásrendi korporatív, autoriter államának vezető politikai ereje az általa alapított Hazafias Front lett.

Külpolitikájában olasz orientációt követett, de ezt beárnyékolta az első világháború után Olaszországhoz került, németajkú Dél-Tirol helyzete körüli állandó vita. Az 1933 elején hatalomra került Hitlerrel gyorsan szembekerült, elutasította a Führer Ausztria beolvasztására (Anschluss) irányuló törekvéseit. Az osztrák nácik ezután terrorcselekmények tömegével igyekeztek destabilizálni az általuk német belföldnek tekintett Ausztriát (1933 őszén Dollfuss ellen is merényletet követtek el), ebben hallgatólagosan a hadsereg is támogatta őket.

Dollfuss 1933 nyarán betiltotta a náci, majd a kommunista pártot is (bár tagjaikat nem távolította el az államigazgatásból) és visszaállította a halálbüntetést. Leverte a szociáldemokraták által kirobbantott 1934. februári, 300 halottat követelő munkáslázadást, majd statáriumot rendelt el. Feloszlatta a szakszervezeteket és leszámolt a szociáldemokratákkal is. 1934. május 1-jén új, korporatív alkotmányt hirdetett meg, amely szinte diktatórikus kormányzást tett lehetővé számára.

A Németországból támogatott nácik ellenében mindez kevésnek bizonyult. A hitleristák elég erősnek érezték magukat a hatalom átvételéhez és 1934. július 25-én 155 katonai egyenruhát viselő tagjuk megostromolta a rádiót és a kancelláriát. A menekülő Dollfusst két lövés érte, s mivel nem engedtek hozzá orvost, hivatalában elvérzett, a nácik ezután hamis közleményt olvastak be lemondásáról és a hatalom átvételéről.

A puccskísérlet nem kis részben az olasz diktátor, az Anschlusst ellenző Benito Mussolini fellépése következtében vallott kudarcot, az egész országra kiterjedő fegyveres harc 269 halálos áldozatot követelt. A puccs 13 vezetőjét kivégezték, több ezer nácit letartóztattak, Dollfuss temetésén több százezren vettek részt. Az új kancellár Kurt von Schuschnigg lett, aki rugalmasabban ugyan, de Dollfuss politikáját folytatta. Az Anschluss viszont mindezzel csak késedelmet szenvedett: négy év múlva, 1938. március 12-én Hitler bevonult Ausztriába.

A 150 centiméteres termete miatt "Millimetternichnek" is nevezett Dollfuss személye körül még napjainkban is dúl a politikai vita: egyesek szerint a nemzeti szocializmus elszánt ellenfele, mások szerint viszont az "ausztrofasizmus" megalapozója volt.