Bár a leendő anyós akadályozta őket, 12 év után újra rátalált a szerelem az özvegy Erdélyi Jánosra
2021. május 22. 13:41 Sziklay Cs. Mónika
Az érett férfi választása
Magánéletében a változást egy ilyen pest-budai út hozta el: az 1850-es évek elején egy farsangi „fánkevő” mulatságon megismerkedett a felsőgelléri Csorba Ilonával. Az ekkor még alig 18 éves lány Pesten, a Zöldfa utcai magániskolában, abban az intézményben tanult, ahová Bajza József leánya, Lenke is járt. Családjával az Egyetem és a Papnövelde utca sarkán álló bérházban béreltek lakást.
Ilona – azaz ahogyan családja becézte, Ilka – tájékozott, olvasott leány volt, aki a jómódú, nemesi, csallóközi származású felmenőinek köszönhetően kapott kitűnő nevelést: három nyelven olvasott, zongorázott, szívesen kézimunkázott. Csorbáék az ötvenes években elhagyták Pestet, és Felsőgellérre költöztek, hogy az újonnan átvett családi birtokot igazgassák.
Erdélyi vallomása szerint „egyszerű asszonykát” keresett, „…mázolatlan őszinteséget, értelmes józan gyermeket, ki, ha túlhaladtam is az időben 24 éven, utolérjen engem szerető, becsülő gondolkozásával, mert bizony ha lehetne, szívesen lemondanék én érette egy két esztendőrül, hogy ifjabb legyek.”
A „polgári egyszerűséget” értékelte, „mély és tiszta érzeménnyel, párosulva okossággal, becsülettel.” Ilka szeretetreméltósága mellett minden tekintetben megfelelt ezen eszménynek – s ő is hamar megszerette Erdélyit. Bár a férfi a lelkében sok bizonytalansággal küzdött a kapcsolat jövőjét illetően, röviddel megismerkedésük után mégis feleségül kérte a leányt.
Nem hitte, hogy oly sok év után ennyire boldog lehet. Erdélyi szerelmében már nem a fiatalság elragadtatott, tünékeny heve lobogott, hanem az érett férfilélek határozottsága öltött testet. Egy neki küldött versében figyelmeztette szerelmét, hogy „Te még a multat nem keseregheted…, / jövőd pedig fejletlen, mint a köd; / ki tudja, lesz-e benne örömöd, / s a két világnak kellős közepében / állsz a jelennek kétes derüjében; / s ha mégis nyugodt arczod és szíved, / ha játszik is örömtől szemed: / ez a szerelem szép diadala, / reményed és hitednek általa. […] Csak a jelen a szép, annak van virága, / de azt se hidd, rajongás gyermeke, / hogy a boldogság álmodott rege.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
