Bár a leendő anyós akadályozta őket, 12 év után újra rátalált a szerelem az özvegy Erdélyi Jánosra
2021. május 22. 13:41 Sziklay Cs. Mónika
Menekülések
Felesége és kislánya halála után felszámolta pesti otthonát, eladta ingóságait, bútorait, lapjának feladatait átadta Vahot Imrének, és 1844. április 20-án hosszú, tizenöt hónapig tartó nyugat-európai körútra indult.
Bejárta Ausztriát, Bajorországot, Szászországot, Poroszországot, a Németalföldet, hogy a Rajna völgyén át végül Párizsba érkezzen, ahol az Árpád-házi – leányági – leszármazott, Croy herceg titkára lett.
Bár a herceg elégedett volt munkájával, és végleg marasztalta volna Franciaországban, Erdélyit hazahívta a honvágya. Vándorlásának utolsó állomásaiként átutazott Anglia, Málta, valamint Itália vidékein. A polgáriasult nyugaton szerzett gazdag úti tapasztalatait később „Úti levelek, naplók” címmel jelentette meg.
Pestre visszatérve – miután senki nem várta – Erdélyi újra a munkába menekült: előbb a javarészt ellenzéki köznemesekből álló Nemzeti Kör aktív tagja lett, majd 1845 után leginkább a népdalgyűjtői, irodalomszerkesztői és lapkiadói s egyúttal élénk, tekintélyes kritikusi munkásságával vett részt az irodalmi vérkeringésben egészen a szabadságharc bukása utáni bujdosás időszakáig.
1848. június 1-jén elvállalta a Nemzeti Színház aligazgatói megbízatását, majd 1851 szeptemberében elfogadta a Sárospataki Református Főiskola filozófiai tanszékének professzori állását, és novemberben Patakra költözött. Termékeny irodalmi munkássága mellett élénk társasági életet élt, újranősülni azonban nem akart. Gyászát 12 évig hordozta. A tevékeny, szorgalmas író számára a pataki élet egyet jelentett az elszigeteltséggel, hiányoztak neki barátai, ezért gyakran felutazott a fővárosba.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
