Az USA ágyazhatott meg „békés atomokkal” Irán atomfegyverprogramjának a hidegháború alatt

2018. május 11. 16:41 Múlt-kor

A stratégia neve Dwight Eisenhower elnök „Atomok a békéért” néven elhíresült beszédéből származik, amelyet az ENSZ közgyűlése előtt mondott 1953-ban. Ebben azt a gondolatot vázolta fel, hogy az atomtechnológia békés felhasználásának támogatása elveheti az országok kedvét attól, hogy atomfegyvereket készítsenek vele, avagy „háborús atomokat” („atoms for war”).

A beszéd csupán nyolc évvel az atombomba feltalálása és első használata után hangzott el, olyan időszakban, amikor az Egyesült Államok igyekezett ezeknek az új és félelmetes fegyvereknek az elterjedését megakadályozni. Bármilyen különösen is hangozhat, Eisenhower úgy tekintett programjára, mint egyfajta fegyverkorlátozási politikára.

„Úgy gondolta, hogy a nukleáris technológia békés célokra való megosztása csökkentené az országok számára az ösztönzést az atomfegyverek kifejlesztésére” – mondja Matthew Fuhrmann, a Texas A&M Egyetem politikatudomány-professzora és az Atomsegély: Hogyan okoznak nukleáris bizonytalanságot az „Atomok a Békéért” programok című könyv szerzője. Az eredeti ötlet példái között szerepelt az, hogy a világ országai így tudnának áramot termelni atomerőművekkel, vagy orvosi célzatú radioaktív izotópokat létrehozni.

„Az alternatíva természetesen az lett volna, hogy megpróbálnak felállítani egy nemzetközi embargót, amely korlátozná az atomtechnika terjedését olyan országokba, amelyek nem voltak még annak birtokában” – mondja Fuhrmann. Eisenhower azonban attól félt, az embargótól a többi ország csak „jobban akarná a technológiát”, és a tiltás talán növelné is „eltökéltségüket arra, hogy előbb-utóbb megszerezzék és gonoszabb célokra használják fel.”

Az „Atomok a Békéért” programnak volt egy másik aspektusa is. A nukleáris technológia értékes és új dolog volt, és egyfajta presztízst kölcsönzött azon országoknak, amelyek rendelkeztek vele. Az Egyesült Államok úgy gondolta, befolyásszerzését és politikai céljai elérését segítheti az atomtechnika megosztása más országokkal. Ezért nyújtott ilyen „atomsegélyt” azoknak az országoknak, amelyeket a hatáskörébe igyekezett ekkor vonni, mint például Izraelnek, Indiának, Pakisztánnak és Iránnak.

Ekkoriban az Egyesült Államok közeli szövetségese volt a Mohammad Reza Pahlavi sah vezette Irán. Olyan közeli szövetségese volt a sah Amerikának, hogy amikor Iránban megdöntötték a sah monarchiáját és demokratikus úton választottak miniszterelnököt, a CIA 1953-ban puccsot szervezett, amely visszajuttatta a hatalomba a sahot. Az Egyesült Államok nagyrészt azért tekintett értékes szövetségesként Iránra, mert stratégiailag fontos helyen helyezkedett el – határos volt a Szovjetunióval. A hidegháború elején még bázist is állítottak fel az amerikaiak Iránban a szovjet tevékenység megfigyelésére.

Ebben a kontextusban az Egyesült Államok nukleáris együttműködése Iránnal „részben annak módja volt, hogy erősebb alapokra helyezze a kapcsolatot a két ország között” – mondja Fuhrmann. Az együttműködés 1979-ig tartott, amikor az iráni iszlám forradalom letaszította a sahot a trónról, és Amerika elvesztette szövetségesét. A rengeteg nukleáris technológia, amelyet előtte az Egyesült Államok Iránnak átadott, békés célokat kellett volna, hogy szolgáljon. De az „Atomok a Békéért” programnak voltak előre nem látott következményei is.

„Annak az infrastruktúrának elég tetemes részét lehetséges felhasználni plutónium vagy dúsított, fegyvernek alkalmas urán előállítására is, ez pedig a két legkritikusabb anyag, amely az atomfegyverek előállításához szükséges” – mondja Fuhrmann. Szerinte gyakorlatilag az Egyesült Államok fektette le az iráni atomfegyver-program alapjait.

Irán először az 1980 és 1988 között zajló iraki-iráni háború alatt kezdett komolyabban érdeklődni az atomfegyverek előállítása iránt. Sikertelenül igyekezett kifejleszteni őket az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején. Az iráni atomfegyver-fejlesztés azonban továbbra is nemzetközi aggodalom tárgya, főleg jelen pillanatban, miután Donald Trump amerikai elnök kivonta országát a 2015-ös nemzetközi egyezményből, amely a „közös átfogó akcióterv” nevet viseli.

A döntés előtti hetekben Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök azzal igyekezett meggyőzni az amerikai elnököt az alku felmondására, hogy bizonygatta, Irán továbbra is atomfegyverre kíván szert tenni. Politikai szakértők és más nemzetközi vezetők azonban valótlannak tartják ezeket a vádakat, Fuhrmann pedig azt mondja, nem lát arra bizonyítékot, hogy „Irán megszegte volna a megállapodást, vagy hogy Irán csinált volna bármit 2003 óta (…) az atombomba megépítése érdekében.” Most azonban, hogy az Egyesült Államok kivonult az atomalkuból, Fuhrmann amiatt aggódik, „Irán ösztönözve lesz ezeknek a lépéseknek a megtételére, miközben az alku alatt ezek az ösztönzések nagy mértékben csökkentve voltak.”