Az ólomtartalmú gyógyszerektől a húsból készült végbélkúpig: 15 borzalmas gyógymód a 18. századból
2020. február 4. 16:39 Múlt-kor
„Szélütésre”
A szélütés korabeli meghatározása szerint az szenvedett ilyet, aki „hirtelen minden érzekétől megfosztatott”. Ma már ismert tény, hogy ilyen tüneteket számos orvosi gond okozhat, azonban a kora újkorban jobbára egyféle jelenségnek tartották, és egyféleképpen kezelték. A kezelés egy korabeli kínzással ért fel.
A beteget először véreztették, 16-18 folyadékuncia (kb. 470-530 milliliter) vért lecsapolva. Erről úgy tartották, megtisztítja a testet a „rossz vértől”, stimulálja a keringést, és egyensúlyba hozza a „testnedveket”.
A pácienst ezután „megköpölyözték” és „bevagdalták”. Először speciális edényeket – ezek készülhettek kerámiából, fémből vagy üvegből is – tűzön melegítettek, majd szorosan a bőrre helyeztek.
Az égési sérülések mellett ez vákuumot is generált, amely nagyméretű kelést, vízhólyagot eredményezett. Ha korábban megszúrták az adott helyen a bőrt, akkor „nedves köpölyözés” lett az eredmény, mivel a felhelyezett edény vérrel telt fel.
Az eljárás hasonló módon a nyakon és a karokon is vízhólyagok létrehozását írta elő, azonban ezek felvágását nem.
A beteg kínjai ezután sem értek azonban véget. A következő lépés „erős beöntéseket” ír elő, valamint egy vörösen izzó lapát a fej mellett való tartását. Ezt követően fűszeres pakolást helyeztek a páciens talpára, kezeit pedig forró vízbe helyezték. A módszer valójában semmiféle hatással nem volt a betegekre.