Az önjelölt római császárnőtől az ír kalózkirálynőig: öt harcias nő a történelemből
2018. október 9. 08:11 Múlt-kor
Zénobia
Zénobia Palmüra uralkodója volt a Kr. u. 3. század második felében. A Római Birodalom egyik határvidékeként Palmüra nem volt igazán szerves része annak, adóznia azonban más tartományokhoz hasonlóan kellett, ami igencsak zavarta Zénobiát. Az uralkodónő emellett hiányosnak érezte a Róma által biztosított védelmet a keletről fenyegető perzsákkal szemben.
A 260-as évek végén Zénobia egy sor csatában győzedelmeskedett a perzsák felett, ami megadta neki a kellő önbizalmat ahhoz, hogy Rómával is szembeszálljon. Több római hadvezért és tartományi kormányzót is oldalára állított, és többnemzetiségű hadserege élén elfoglalta a mai Szíria, Törökország és Egyiptom jó részét. Zénobia lázadásának kezdetén még a gyengekezű Claudius Gothicus császár uralkodott Rómában, aki ekkor ráadásul egy másik lázadás leverésével volt elfoglalva a Balkán-félszigeten – ez jóval közvetlenebb fenyegetést jelentett Rómára, mint Zénobia.
270 szeptemberétől már a katonacsászár Aurelianus gyakorolta a hatalmat, aki eleinte eltűrte Zénobia törekvéseit – a királynő névleg Róma nevében uralkodott, mint „a Kelet védelmezője”, a birodalom fővárosába tartó kereskedelem és az adók nem voltak akadályozva. 272-ben mindez megváltozott, amikor Zénobia saját magát kezdte Róma császárnőjeként aposztrofálni. Aurelianus hadjáratot indított ellene, egészen Palmüráig visszaszorítva csapatait. Zénobia és tábornokai erős ellenállást tanúsítottak, végül azonban Palmüra elesett.
A történetírásban különféle elméletek maradtak fenn további sorsáról – egyesek szerint láncra verték, és elindultak vele Rómába, azonban útközben meghalt, mások szerint még Palmüránál szertartásosan lefejezték, megint mások szerint házi őrizetben élte le életét Rómában, ahol egy római nemeshez ment feleségül, és római gyermekei születtek.