Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Az FBI-t is bevetette John Lennon kiutasítása érdekében a tőle rettegő Nixon elnök

2021. július 28. 15:21 Múlt-kor

<

Politikai félelem

Nixon aggodalmának egyik alapja a 26. számú alkotmánykiegészítés volt, amelyet 1971. július 5-én írt alá. Ebben a szavazáshoz szükséges korhatárt 21 évről 18 évre szállították le. 1972-ben azonban választásokat tartottak az Egyesült Államokban, és Nixon csapata attól tartott, hogy a több mint tízmillió amerikai fiatalt, aki ekkor szavazott először, könnyedén mozgósítják ellenük a háborúellenes aktivisták. Közülük is John Lennontól féltek leginkább.

A zenész először akkor került igazán az elnöki adminisztráció célkeresztjébe, amikor 1971. december 10-én fellépett a Michigani Egyetem Ann Arborban található campusán, ahol több tízezer ember tüntetett John Sinclair szabadulásáért.

Sinclair az antirasszista és szélsőbaloldali Fehér Párduc Párt alapítója volt, akit tíz évre ítéltek el, miután egy fedett ügynöknek két marihuánás cigarettát adott. Lennon barátja volt Sinclairnek, ezért ott volt a John Sinclair Szabadsággyűlés néven szervezett tüntetésen.

Ezen az eseményen azonban nemcsak tüntetők, hanem tüntetőknek álcázott FBI-ügynökök is jelen voltak. Ők azt a feladatot kapták, hogy találjanak megfelelő indokot arra, hogy az Egyesült Államok belügyeibe beavatkozó angolt ki lehessen utasítani. A tizenkét hónapig tartó megfigyelés eredményeként 281 oldalnyi anyag gyűlt össze.

Lennonnak és Onónak akadt félnivalója, ugyanis mindketten csak ideiglenes vízummal rendelkeztek. Miután a háborúellenes aktivizmusa miatt láthatóan célkeresztbe került a kormánypárti hívek körében, az egykori Beatles-menedzseren, Allen Kleinon keresztül megkereste és felbérelte Leon Wildes-t, aki ügyvédként segítségére volt a jogi támadások elleni védekezésben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Az FBI-t is bevetette John Lennon kiutasítása érdekében a tőle rettegő Nixon elnök

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra