Az életére törtek, de Röhm hirtelen csak annyit tudott mondani: „Heil, mein Führer”

2020. június 30. 16:14 Múlt-kor

Hitlert ez nem hatotta meg. Röhmöt a tárgyalás ürügyével a helyszínre hívott és összeesküvéssel vádolt többi SA-vezetővel együtt letartóztatták, kivéve Edmund Heinest, akire Hitler sofőrjének visszaemlékezése szerint egy fiatal fiúval folytatott aktus közben törtek rá, és helyben agyonlőtték.

Ezzel az akcióval 1934. június 30-án hajnalban kezdetét vette a július 2-ig tartó, hosszú kések éjszakájaként ismertté vált többnapos politikai tisztogatássorozat, melynek során több mint ezer embert tartóztattak le és legalább 85-öt végeztek ki.

A Nemzetiszocialista Német Munkáspártot (NSDAP) vezető Adolf Hitler 1933. január 30-án lett Németország kancellárja. Néhány hónap alatt teljhatalomra tett szert, és totális egypártrendszert épített ki. A hadsereg bizalmát azonban nem sikerült megnyernie, a tábornokok nem sokra becsülték az egykori káplárt, és gyanakodva figyelték a nácik paramilitáris szervezetét, az SA-t (Sturmabteilung - rohamosztag), amelyben egy új, "forradalmi" hadsereg magvát látták.

Az addig jobbára a politikai ellenfelek megfélemlítésében, utcai harcokban jeleskedő, de 1934-re már több mint 4 millió rohamosztagos élén Ernst Röhm, Hitler egyik legrégibb harcostársa állt (ő volt az egyetlen, aki Adolfnak szólíthatta a Führert). Röhm komolyan vette a szociális demagógiát, és a "második forradalom" szükségességéről szónokolt, amely a kommunistákat, a zsidókkal azonosított kapitalistákat és a reakciós konzervatívokat egyaránt elsöpri.

Ezzel magára haragította a Hitlert támogató nagyiparosokat, a hatalmi harcok során pedig maga ellen fordította a náci párt szinte minden fontos vezetőjét is. Hitlert vezetőtársai meggyőzték arról, hogy Röhm francia pénzen puccsot szervez ellene, és az állítólagos összeesküvésbe belekeverték a Hitler által gyűlölt, a náci pártot egykor megalapító Gregor Strassert is.

A Führer azután szánta el magát a cselekvésre, hogy a hadsereg ultimátumban szólította fel az SA létszámának csökkentésére, befolyásának korlátozására, Röhm viszont nyíltan szembehelyezkedett mindezzel. Bár Hitler csak hosszú habozás után döntötte el, hogy leszámol az egyre nagyobb hatalommal rendelkező SA-val, valamint veszélyesnek vélt politikai ellenfeleivel, a kivitelezés kegyetlen volt.

A június 30-án országosan megkezdődő vérengzés áldozata lett a konzervatív ellenzék több tagja, valamint a korábbi náci vezető, Gregor Strasser és a sörpuccs során Hitlert cserbenhagyó Gustav Ritter von Kahr is. Berlinben reggeli közben ütöttek rajta a kancellári poszton a Führert megelőző Kurt von Schleicheren, akit feleségével együtt lányuk szeme láttára lőttek agyon. Willie Schmid müncheni zenekritikust azután végezték ki, hogy összekeverték egy névrokonával.

A müncheni börtönbe szállított Röhmöt pedig július 1-jén ölték meg, miután Hitler felajánlása ellenére nem volt hajlandó végezni magával. Berlinben Hermann Göring egy, az irodájában szemtanúként jelen lévő rendőr szerint magából kivetkőzve adott parancsot a kiiktatandók listáján szereplő személyek megölésére, és Himmlerrel, valamint Heydrichhel karöltve jókat nevetett az addig végrehajtott gyilkosságok hírén.

A Führer két héttel később elhangzó indoklásában az SA soraiban közismerten elterjedt homoszexuális „fertő” kiiktatására és a nemzet sorsáért érzett felelősségre hivatkozott. „És tudja mindenki, hogy aki kezet emel az államra, annak biztos halál a sorsa!” – zárta beszédét Hitler. Ezzel nyilvánvalóvá tette, Németországban egy új korszak vette kezdetét. A félelem korszaka.