Az egzotikumok földje: így lett semmivé a titokzatos Senki szigete
2020. augusztus 23. 08:28 Jamrik Levente
A szigetlakók mindennapjai
Ada-Kaleh lakói sok kedvezményt kaptak Budapesttől. Mentesek voltak például a katonai szolgálat alól, az áruk behozataláért nem kellett sem vámot, sem adót fizetniük. A török mellett szerbül, románul, a képzettebbek németül és magyarul is beszéltek. A sziget 1878-as elfoglalása után Konstantinápoly már csak formálisan gyakorolta fennhatóságát egy általa kinevezett, négyévenként leváltott polgári személy, az úgynevezett mudír vagy müdir (közösségi elöljáró, bíró) révén, aki a bécsi török nagykövetség alárendeltségébe tartozott, és onnan kapta fizetését.
Hivatalos ügyekben a sziget négy, török egyenruhába bújt rendőre segítette munkáját. Ő volt a legfelsőbb bíró is, oldalán 6-18 segítővel. Rajta kívül még volt egy tanár és egy imam is a szigeten. A tisztségviselők fizetésére, valamint a sziget templomának és iskolájának működtetésére a Portának volt gondja. Az erőd falai közt helyezkedett el a gyalogsági laktanya, mellette a bazár. A szigeten egy cigarettamanufaktúra is működött.
Az egykori belső várban, az erőd keleti kapujánál lévő mecset 1720 táján eredetileg ferences rendi templomnak épült, a sziget 1739-es török megszállása után alakították át török mecsetté. A XIX. század legelején a klasszicista stílusú épületet a szultán pénzéből felújították, és egy minaretet is mellé építettek. A legfőbb látnivalót ez a mecset képezte, hiszen három helyiségében hatosztályos népiskola működött, padlózatát pedig a II. Abd al-Hamid szultán által adományozott 480 kilós perzsaszőnyeg borította.
A sziget keleti végében elhelyezkedő egykori római romokon nyugvó alsó erődöt a török falun át lehetett elérni. A múlt század utolsó évtizedétől kezdve Ada-Kaleh idegenforgalma megnőtt, az Al-Dunára látogatók egyik kedvenc kirándulóhelyének számított, hiszen a törökök hűen megőrizték évszázados hagyományaikat, szokásaikat, vallási előírásaikat, ami az európai civilizációhoz szokott ember számára kuriózumnak számított.
Ennek az unikális közegnek köszönhetően sok bécsi és budapesti értelmiségi választotta állandó lakhelyének ezt az egy óra alatt körbejárható és Törökországgal postahajójárattal összekötött szigetet. Itt született például Erdély Izolda zenekritikus (1906), Aszlányi Károly színmű- és újságíró, aki sporttudósításai mellett bájos ifjúsági regényeket, novellákat is írt (1908), Bonomi Jenő etnográfus (1908) és Gáspárdy Sándor festőművész (1909) is.
A szigetlakók legtöbbje földművelésből, szőlő-, mandula-, mogyoró-, gesztenye- és rózsatermesztésből, dohány- és bortermelésből, halászatból, kiskereskedésből (dohány, cukor, kávé, zöldségfélék eladása), valamint az Orsova és a sziget közötti csónak- és idegenforgalom lebonyolításából, ezen kívül csempészetből éltek.
A csempészetet, noha megakadályozására a szigetet este csak az osztrák–magyar katonai parancsnok engedélyével és a csónak orrába tett lámpával lett volna szabad elhagyni, minden szomszédos ország irányába gyakorolták. A régi várfalakat az Új-Orsován (Török-Orsován) szolgáló katonák és az ott élő lakosok egyaránt bontogatták.
A szigeten a XX. század elején három török kávéház, egy szerb és egy magyar vendéglő működött, ez utóbbi a katonák kantinjaként is szolgált – tárta fel kutatása során Balla Tibor történész. A vár belső területén három kaszárnyaépület volt, ebből kettő üresen állt, a harmadikban lakott a sziget parancsnoka, valamint a garnizon. Ada-Kaleh igazi ura az ide kirendelt főhadnagy volt: ő felügyelte a rendet, szabályozta a lakosok és a katonák tevékenységét.
A sziget négy pontján felállított, az égtájakról elnevezett őrházaknál a legénység egy része őrszolgálatot teljesített, a többiek bontottak, építettek, kertészkedtek. A közvilágításról a budapesti Ganz cég gondoskodott. A szigeten élő törökök és a magyar katonai jelenlét egyébként nem volt súrlódásmentes: a mudírok például számtalanszor ragaszkodtak olyan előjogaikhoz, amelyekkel eleve nem rendelkeztek, például olyan földterületeket sajátítottak ki szigettársaiknak, amelyek vagy magyar, vagy török állami tulajdonban voltak, illetve a sziget vám- és adómentességét kihasználva, rendszeresen hamis papírokkal látták el a Szerbiából csempészett zöldségeket, amelyeket azután Orsova piacán árultak.
Felháborodást keltett az is, amikor Szál József kikötői gyaloghíd létesítésére és a magyar parttal motorcsónak-összeköttetésre kapott engedélyt, ettől kezdve ugyanis a turisták inkább az ő szolgáltatását választották, mint a török ladikosokét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
