Az 1956-os magyar menekültek karácsonya Camp Kilmerben
2022. december 27. 10:05 Máté Zsolt
Tanulni, dolgozni, házasodni
A szavakon túl nemcsak a hadsereg, de az amerikai társadalom is ellátta ajándékokkal a magyarokat. Maine államnak köszönhetően hatalmas karácsonyfát kapott Camp Kilmer. 1956 folyamán a ruha- és bútoradományokon, valamint az ösztöndíj-lehetőségeken túl még házassági és örökbefogadási ajánlatok is érkeztek.
A hadsereg jelentései szerint a munkaügyi felajánlások száma nemritkán a napi százas nagyságrendet is elérte. A híres színházi impresszárió, Felix G. Gerstman például tehetséges művészeket keresett a táborban, hogy a Broadwayen kínáljon nekik állást. Az elhelyezkedést komolyan segítették az amerikai Munkaügyi Minisztérium interjúi alapján készített szakmai ajánlások.
Volt, aki Camp Kilmer kerítésén kívülről egy fotó segítségével érdeklődött az édesanyja és fivérefelől
A diákok számára elsősorban a Ford és a Rockefeller Alapítványokon keresztül számos ösztöndíj állt rendelkezésre. Az adminisztratív feladatok lebonyolítására Eisenhower felállította a Magyar Menekülteket Segítő Elnöki Bizottságot, amely a továbbiakban koordinálta a médiamegkereséseket, felajánlásokat és a befogadásban dolgozó szervezetek tevékenységét.
Az 1956-os forradalom menekültjeinek karácsonyából erőt meríthetünk az idei rendkívüli év után. Ők is egy, a tankönyvekben tárgyalt év főszereplői voltak. Októberben és novemberben napról napra, majd hónapról hónapra szembesültek korábban sokáig elképzelhetetlennek hitt helyzetekkel. Mindeközben belevágtak a mérhetetlen bizonytalanság mellett valami újba, feladva korábbi életüket.
Többségük távol töltötte szeretteitől a karácsonyát. Sokan vesztették el az ünnepek előtt szeretteiket. De kemény munkával, kitartással, mérhetetlen támogatással egy új, sikeres, boldog életet kezdhettek. Bízhattak abban, hogy következő karácsonyra, ahogy Elvis Presley az Ed Sullivan Show-ban énekelte: „There’ll be no sadness, no sorrow, No trouble…”, vagyis: már „Nem lesz bánat, szomorúság, gond.”)
Egy csínytevésnek indult
Turuczkai Imre 1938. november 5-én született Budapesten, 18 éves koráig élt Magyarországon, 13 hónapos volt a kishúga, amikor elhagyta az országot, legközelebb 13 évesen látta. A forradalom napjaiban segédmunkásként dolgozott, fegyvert nem fogott, de mély nyomokat hagyott benne a harcoló Budapest látványa. Novemberben a barátaival megállapodtak, hogy a fizetés felvétele után kimennek Amerikába. Az egész egy csínynek tűnt, de amikor hazatért, a srácok tényleg megjelentek a házánál, a családjától el sem búcsúzott, s indult velük. Autóstoppal, vonattal, végül szekéren utaztak, majd több menekülttel együtt jutottak át a határon. Az utolsó forintjaikat az őket segítő öregembernek adták. Az osztrák oldalon buszra szálltak, először Kismartonba kerültek egy ideiglenes táborba, de hamarosan tovább vitték őket Bécsbe, ahol két hétig egy volt gimnáziumi épületben szállásolták el mindannyijukat. Az ottani amerikai nagykövetség elé jártak mindennap, hogy figyeljék a hirdetményeket, hogy kik kaptak engedélyt a kiutazásra, mindeközben találkoztak és kezet fogtak Richard M. Nixonnal is.Végül Schwechatról indultak el egy Transport America feliratú géppel, amelyen huszonhárman voltak magyarok, de Münchenben felszálltak még 1945 utáni „dipik” (Displaced Person), így megtelt a repülőgép. Az Államokba érve a McGuire reptéren landoltak, ahonnan Camp Kilmerbe szállítottak őket. Ott tisztálkodási csomagot, egy kis harapnivalót és öt dollárt kaptak. Turuczkai Imrének nem voltak rokonai, hozzátartozói a tengerentúlon, így egy helyi, New Brunswick-i pap segített neki elhelyezkedni. Műszaki területen dolgozott 34 éven át a Johnson & Johnsonnál. Kétszer házasodott, először egy amerikai, majd egy magyar nőt vett feleségül. (A szerző által készített interjú alapján.)
Csillaghullástól Chicagóig
Kondor László az erdélyi Fugyivásárhelyen született 1941. március 13-án. 1956-ban középiskolás volt. A forradalom napjaiban Kaposváron volt, az iskolán elhelyezett vörös csillag leverésében segédkezett. Felutazott Budapestre a harcoló testvéréért, hogy hazahozza. A család végül arra jutott, hogy amennyiben a két testvér itthon marad, nagy bajba kerülhetnek. A testvérpár a nyugati határ felé indulva Kaposváron szállt vonatra. László emlékei szerint Szombathely környékén rengetegen voltak nagy bőröndökkel a vonatokon, feltehetően azért, hogy elhagyják az országot. Az osztrák határról Traiskirchenbe szállították és egy kaszárnyába helyezték el őket. Mivel magukkal vitték bizonyítványaikat, neki lehetősége nyílt Ausztriában befejezni a középiskolát, a testvére pedig Rómában tanulhatott építésznek. 1961-ben került Amerikába, egy 1945-ben emigrált rokona támogatta az utazását. Sikerült felvételt nyernie a Chicagói Egyetemre, ahol ösztöndíjat is biztosítottak számára. Bár diplomata szeretett volna lenni, végül fényképészként futott be karriert. Fotózott a vietnámi háborúban, később megbízott fényképésze volt Chicago polgármesterének. (Pigniczky Réka által a Memory Project keretében készített interjú alapján.)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
