Az 1848-as forradalmat ellenezte, az irodalom maradt a mentsvára a fontolva haladó Fáy Andrásnak

2021. július 26. 14:31 MTI

1786. május 30-án a Zemplén vármegyei Kohányon született jómódú református nemesi családban, édesanyja a Szemere család tagja volt. 1791-ben szülei Gombára költöztek, ő pedig anyai nagyszülei birtokára, Gálszécsre került.

1793-ban lett a sárospataki kollégium diákja, hat év múlva Pozsonyba, az evangélikus líceumba küldték, hogy a német nyelvet is tökéletesen elsajátítsa. 1803-ban tért vissza Patakra, ahol filozófiát és jogot hallgatott.

Tanulmányai végeztével Pesten joggyakornokoskodott, ügyvédi oklevelet is szerzett, de soha nem praktizált. 1810-től a pesti, 1812-től a váci járás szolgabírája volt, 1818-ban Pest vármegye táblabírájává választották. Ettől kezdve felváltva élt Pesten és gombai birtokán, idejét főként gazdálkodással, irodalmi és társadalmi tevékenységgel töltötte.

Fontos feladatának tartotta a folytonos önművelést, gazdag könyvtárában a magyar szerzők és az ókori klasszikusok munkái mellett a korabeli német, angol és francia irodalom is helyet kapott. Házában gyakori vendég volt unokabátyja, Szemere Pál, Kisfaludy Károly, Vitkovics Mihály és Vörösmarty Mihály, aki a Fóti dal című versét először Fáy szőlőjében szavalta el.

Fáy maga is írói babérokra vágyott, első kiadott műve Bokréta melyel hazájának kedveskedik címmel jelent meg, benne dalokat, meséket, epigrammákat adott közre. Írói elismertségét a Fáy András eredeti meséi és aphorizmái című mesegyűjteménye hozta meg, amelynek darabjaiban az állatmese hagyományaihoz híven egy-egy emberi vagy nemzeti gyarlóságot tett nevetségessé.

A közönség körében rendkívül népszerűek voltak ezek a többször is kiadott rövid példázatok, így 1825-ben újabb gyűjteménye jelent meg, amelyet németre és angolra is lefordítottak.

1823-ban Pestre költözött, bekapcsolódott a politikai és társadalmi életbe. Széchenyi köréhez csatlakozott, jó érzékkel ismerte fel a magyar társadalom és a gazdaság elmaradottságának okait, több tanulmányában, később országgyűlési beszédeiben is gazdasági-társadalmi reformokat szorgalmazott.

1832-ben – noha nem volt jó véleménnyel a házasság intézményéről – feleségül vette a fóti bíró lányát, Sziráky Zsuzsikát, akivel ekkor már volt egy hétéves kisfiuk. Ugyanebben az évben jelent meg A Bélteky ház című műve, az első magyar társadalmi regény.

1831-ben az Akadémia tiszteletbeli tagjává választották, később az igazgatótanácsnak is tagja lett, 1847-ben másodelnökként tevékenykedett. 1834-35-ben Döbrentei Gáborral együtt a budai színtársulatot igazgatta, majd az Akadémia játékszíni bizottságában töltött be meghatározó szerepet, haláláig a magyar színjátszás egyik legfőbb támogatója maradt, ő maga is írt néhány színművet.

1835-ben belépett a Nemzeti Kaszinóba, amelynek könyvtárosa, két ízben igazgatója volt. 1836-ban a Kisfaludy Társaság tagja lett, a testületnek 1837 és 1840 között igazgatója is volt. Az 1835-36. évi országgyűlésen az ellenzék egyik vezéralakja volt.

1839-ben az ő javaslatára és részletesen kidolgozott terve alapján kezdődött meg az Első Hazai Takarékpénztár megszervezése, a működését 1840 januárjában megkezdő intézménynek 1848-ig segédigazgatója maradt.

Fáy kiállt a protestáns egyházi és nevelési reformok mellett, szorgalmazta egy református főiskola felállítását Pesten, az evangélikus és a református egyház egyesítését. A nőnevelés kérdéseivel is foglalkozott, nevelőnőképző intézet felállítását sürgette, és részt vett a magyar ipar fejlesztésére alakult Védegylet munkájában is.

Az 1848-as forradalom után fokozatosan visszavonult a közélettől, mert a fontolva haladás híveként irtózott minden radikális eszmétől, megmozdulástól. A szabadságharc idején birtokára húzódva kizárólag irodalommal foglalkozott, Molière-t is fordított.

Később nagy tisztelője, Deák Ferenc szerette volna politikájának megnyerni, de a sokféle betegséggel küzdő író nem állt kötélnek. Pesten halt meg 1864. július 26-án.

„A nemzet mindenese” volt, ahogy azt Szemere Pál találóan megjegyezte róla: minden törekvése a haza javát szolgálta, minden munkájában a társadalmat, gazdaságot jobbító szándék vezérelte. Fót város egyik látványossága 1837-ben épült, klasszicista stílusú présháza. Az ő nevét viseli az OTP egyik alapítványa, egy pénzintézet, több iskola, jó néhány településen utca, sétány.

Emlékére alapították a Fáy András-díjat, amelyet a honvédelmi miniszter adományoz évente. 1986-ban, születésének 200. évfordulóján, majd 1990-ben is érmét adtak ki emlékére, arcképe postabélyegeken is szerepel.

Szobrot emeltek neki Budapesten, a Vármegyeháza oldalában, a Kamermayer Károly téren, Sárospatakon, az Iskolakertben, Dunakeszin, Dunaújvárosban, Pécsett, Balatonfüreden és Szegeden pedig emléktáblával tisztelegtek alakja előtt.