Múlt-kor.hu

Amikor az amerikai First Lady örökbefogadott egy menekült kislányt

Amikor az amerikai First Lady örökbefogadott egy menekült kislányt

2022. április 13. 14:21 Múlt-kor

1940. június végén a Franciaországot megszálló német erők bevonultak az angol korona legrégebbi külbirtokára, a Csatorna-szigetekre. A brit vezetés úgy döntött, demilitarizálja őket, mivel stratégiai fontossággal nem bírtak, így csupán felesleges szenvedést okozhattak volna a lakosságnak a fegyveres ellenállással, amelynek sikerére nem is lehetett volna remény. A szigetek egészen 1945. május 9-éig, a Harmadik Birodalom kapitulációjáig német kézen maradtak.

Az evakuáció káosza

Az invázió előtti időszakban minden sziget a maga módján igyekezett kezelni az esetleges Angliába történő evakuáció kérdését. Így volt ez Guernsey szigetén is, ahol végül a rendelkezésre álló hajók és erőforrások 17 000 lakos evakuálására voltak elegendők – az iskolás gyermekeket, a kisgyermekes anyukákat, és a katonakorú férfiakat részesítették előnyben. A sziget 6000 iskolás gyermekéből 5000-et sikerült végül evakuálni Dél-Angliába. A legkisebbeknek – hogy ne féljenek – azt mondták, kirándulni mennek.

Miután megkapták a hírt, hogy szigetükre megérkeztek a németek, az evakuált guernseyi lakosok megértették, hogy vélhetően hosszú ideig Angliában fognak élni. Nagy részüket eddigre már Észak-Anglia nagy ipari központjaiba szállították, ahol igyekeztek elhelyezni őket. Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt rengeteg meglepetést okozott az új környezet: nagy részük soha nem látott még gyárkéményt vagy a tengertől több tíz kilométerre, csatornán felhajózó gőzöst.

Az elsőre ijesztő környezetet élhetőbbé tették a segítőkész helyiek, akik az egy-egy bőröndnyi személyes holmival, vagy még annyival sem érkező kisgyermekes édesanyákat ellátták ruházattal, konyhai felszereléssel, és bútorokkal is (sokakat teljesen üres lakásokba költöztettek). Az evakuáltak közül többen a hadiiparban helyezkedtek el, a repülőgép- és lőszergyárakban, a Guernseyről a gyermekekkel tartó tanárok pedig igyekezték egyben tartani diákságukat, és Angliában újra felállítani addigi iskoláikat. Őket folyamatos pénzügyi nehézségek gyötörték, a helyi közösségek azonban az egyre nehezebb háborús viszonyok ellenére is segítettek nekik, amennyire körülményeik engedték.

Ez volt a helyzet a La Chaumière Katolikus Iskolával is, amelyet Patrick Bleach atya vezetett. Az iskola diákjait a cheshire-i Knutsfordba helyezték, ahol helyi családoknál szálltak meg, amíg egy helyi úri kastélyt, a Moseley Hallt ki nem adta nekik bérmentesen annak tulajdonosa. A lakatlan épület egy gyönyörű birtokon volt található, amely varázslatos környezetet biztosított az evakuált gyermekeknek, illetve tanáraiknak, akik mellett néhány kisgyermekes anyuka is önként segédkezett szállásért és élelemért cserébe – guernseyi honfitársaik körében így is jobban érezték magukat az idegen helyen.

Bleach atya idejének nagy részét az adományok, illetve anyagi támogatás biztosítása kötötte le. Ágyakat, ágyneműket, játékokat és tanszereket igyekezett szerezni, ennek keretében többek között a Vöröskereszt helyi szervezetéhez is sokat járt – a Vöröskereszt volt ráadásul az egyetlen kommunikációs csatorna, amelyen keresztül, ha minimális mértékben is, de tudták tartani a kapcsolatot az evakuáltak és a szigeten maradtak.

A megszállt Csatorna-szigetekre nem járt már a brit postaszolgálat, a Vöröskereszten keresztül azonban lehetőség volt apró, legfeljebb 25 szóból álló üzenetek küldésére az ellenséges vonalak mögé is. A válaszra akár hat hónapot is várni kellett, a túlélők azonban mindig örültek a vöröskeresztes üzeneteknek – érkezésük azt jelentette, szeretteik életben vannak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Amikor az amerikai First Lady örökbefogadott egy menekült kislányt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. ősz: Megrázó másnapok

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra