Állatszex és szadomazo - a 19. századi párizsi bordélyvilág rejtelmei
2015. június 5. 17:34
A prostitúció arisztokratái
A kéjhölgyek szolgáltatásait természetesen nem csak az alacsonyabb származásúak és a homoszexuálisok vették igénybe. A módosabb, polgári származású férfiak, kereskedők és a pénzügyi élet figurái ugyanúgy vágytak a házasságon kívüli kalandokra, mint szegényebb polgártársaik. A gazdagabbak az előkelő bálok mellett a nívósabb éttermekbe és zenés kávéházakba is ellátogathattak egy numera reményében, de ha megtehették, a prostituáltak legelőkelőbb képviselőivel, a félvilági nőkkel, más néven kokottokkal szűrték össze a levet. A kurtizánokat persze csak a gazdagabb iparmágnások, bankárok, tőzsdespekulánsok, vidéki nagybirtokosok és külföldi arisztokraták engedhették meg maguknak.
A kokottoknak egyáltalán nem kellett tartaniuk a rendőrség zaklatásaitól, mivel előkelő pártfogóik kellő védelmet biztosítottak számukra. Egyedül éltek fényűző apartmanjaikban, ahol számos cseléd gondoskodott kiszolgálásukról. A napjaikat szabadon osztották be. Délután és este a műveltségük gyarapítása – és ezzel együtt megélhetésük biztosítása – érdekében általában beültek egy színházi előadásra, esetleg megtekintettek egy kiállítást. Az itt megszerzett tudást aztán fényűző vacsorákon kamatoztathatták, lenyűgözve a testi mellett szellemi partnerre is vágyó férfiakat.
Édouard Manet: Nana
A félvilági nők karrierje gyakran tiszavirág-életűnek bizonyult. Bár a kokott-hanyatlástörténet legismertebb példája egy kitalált alakhoz, Émile Zola Nanájához köthető, a címszereplő karakterét a regényíró valós személyek alapján alkotta meg. A történet szerint Nana egy tehetségtelen színésznőcskéből villámgyorsan a nagyvilági férfiak kedvence, Párizs ünnepelt kurtizánja lesz, ám egyre fényűzőbb életmódját szeretői egy idő után már nem tudják finanszírozni, és belerokkannak állandóan növekvő igényeinek kielégítésébe. Nana végül magára marad, és története – sok valóban létezett kurtizánhoz hasonlóan – happy end nélkül ér véget.
Míg Balzac az örömlányok legfelsőbb rétegének fényűző életviteléről írta meg híres regényét, egy másik művészeti ág képviselője, Henri de Toulouse-Lautrec a francia századvég, a Belle Epoque párizsi kávéházainak, kabaréinak és bordélyvilágának mindennapjait ábrázolta festményein. A művész időnként együtt élt a nagyobb nyilvánosházak prostituáltjaival, és az 1890-es években plakátok és színes litográfiák százain örökítette meg az örömlányok életének mozzanatait.
A grófi származású Henri de Toulouse-Lautrec a legenda szerint egészen Nagy Károlyig tudta visszavezetni családfáját. Mivel szülei unokatestvérek voltak, genetikai rendellenességgel, valószínűleg ún. püknodüszosztózissal (tömöttcsontúsággal) született. Kamaszkorában mindkét lábát eltörte, és bár a baleseteket követően felsőteste normálisan fejlődött tovább, lábai ezután megálltak a növésben. A művész alig nőtt 150 centiméternél magasabbra, végtagjai rövidek maradtak, a néhány évvel később növesztett szakállával fejletlen állát igyekezett eltakarni.
Henri de Toulouse-Lautrec
Édesapja ezután gyakorlatilag lemondott róla, mivel nem volt alkalmas az arisztokrata férfiak legfőbb szabadidős tevékenységei, a lovaglás és a vadászat gyakorlására. Az arisztokrata társasági életből kirekesztett művész sokkal jobban érezte magát a táncosnők és örömlányok társaságában. Egyik leghíresebb festménye, az Orvosi vizit a Rue Des Moulins-ban két, felhúzott ingben az orvosi vizsgálatra váró örömlányt ábrázol.
Toulouse-Lautrec: Orvosi vizit a Rue Des Moulins-ban
A kép bal szélén álló, idősebb kéjhölgy arckifejezése a teljes reményvesztettségről árulkodik, míg a mögötte várakozó, fiatalabb örömlány még valamivel bizakodóbb sorsát illetően, holott valószínűleg tudja, ugyanolyan szomorú jövő előtt áll, mint kolléganője. Toulouse-Lautrec elemi erővel ábrázolta az örömlányok megalázó, kiszolgáltatott helyzetét, életük kilátástalanságát, sokáig azonban nem élvezhette a párizsi éjszakai élet kalandjait. Idegrendszeri és alkoholproblémái, valamint feltételezett szifilisze korán elvitte. Mindössze 36 évet élt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
