Alig hagyta el életében Angliát a brit gyarmatosítás főideológusa
2022. december 9. 09:01 Múlt-kor
A jövő kereskedelme
Az Utazások egyúttal kulcsfontosságú politikai és ideológiai kinyilatkoztatás is: az angolok (és más britek) által megtett merész utak taglalásával valósággal megteremtette a hagyományát annak, hogy a szigetország lakói hajósok és felfedezők népeként tekintsenek magukra.
A Magellán-szorost (Dél-Amerika déli csücskénél) védő spanyol erődítések ábrázolása a 17. századból
Hakluyt a különös tehetségével beszerzett régi kéziratai segítségével igyekezett minél távolabbra visszamenni az időben e hagyomány alátámasztásához. Az első, egykötetes kiadás harmadik, „amerikai” szakaszát Madoc nevű walesi herceg legendájával kezdte: az Erzsébet-korban felkapottá vált történet szerint 1170-ben az akkoriban még független Wales királyának egyik fia egy csoport telepessel egy gazdag nyugati földön telepedett le, az óceánon túl. Ezzel a Brit-szigetek egyik népét 300 évvel Kolumbusz 1492-es útja előtt elhelyezte az Újvilágban. (Madoc herceg és története minden bizonnyal teljes egészében fikció, azonban a legenda elterjedtsége miatt még a 19. században is komoly tudósok keresték leszármazottait, a „walesi indiánokat” szerte a kontinensen).
Az elsőként való felfedezés jogán Hakluyt is az eddigre már Waleset is birtokló angol korona igényét tekintette jogosnak a spanyolokéval szémben.
A 15. és 16. századok fordulóján ugyanis Anglia még messze nem számított világhatalomnak. Erzsébet 1558-as trónra lépésekor az ország semmiféle külbirtokkal nem rendelkezett – az európai kontinensen fekvő utolsó angol hídfőt, Calais-t éppen katolikus nővére, Mária uralkodása alatt vesztette el megalázó módon.
A „szűz királynő” 1603-as halála idején sem járt sokkal előrébb a folyamat: az 1580-as években létrejött, majd máig rejtélyes okokból el is tűnt egy angol település a mai Észak-Karolina amerikai állam területén, Roanoke szigetén. A következő kolóniát már I. Jakab idején, 1607-ben alapították a mai Virginiában – ez lett Jamestown. Emellett Anglia egy sor hadjárattal, valamint betelepítésekkel próbálta erősebben uralma alá vonni Írországot az 1550-es évektől, több-kevesebb sikerrel.
Hugh Willoughby angol felfedező 1554-es, tragédiába torkolló északi sarkvidéki expedíciójának ábrázolása. Az expedíció végnapjait Hakluyt is leírta az Utazásokban.
Volt azonban, ami tényleg változott Erzsébet uralma alatt: megjelent a gyarmatosítást pártoló propaganda és a köré épülő közbeszéd, nem kis részben Hakluytnek köszönhetően. Egyre több ember felfogásában kristályosodott ki az a gondolat, hogy a világ országai közül a protestáns Angliának van a leginkább joga egy tengereken átívelő birodalmat létrehozni.
Az Utazások második kiadásának megjelenése után Hakluyt továbbra is aktív maradt a földrajzi felfedezésekkel és terjeszkedéssel kapcsolatos irodalomban. Lefordította a neves holland jogtudós, Hugo Grotius Mare Liberum című művét, amelyben a tengerek szabadságáról értekezett, továbbá munkálkodott a frankfurti fordító, Gotthard Althus latin-maláj párbeszédszótárának lefordításán is. Utóbbival már nyíltan a korabeli Délkelet-Ázsiában folyó portugál és holland kereskedelmi és gyarmatosító tevékenységgel kívánt versenyezni.
Hakluyt emellett szerepel egy 1606-os névsorban, amelyben I. Jakab király földekhez való jogot adományozott a következő évben létrehozandó virginiai gyarmaton.
Legfontosabb hozzájárulása a kora újkori brit felfedezésekhez és gyarmatosításhoz azonban az a rengeteg tanács és tapasztalat volt, amellyel kiadványai ellátták az utazók, felfedezők, kereskedők és katonák későbbi nemzedékeit a világ népeivel és országaival kapcsolatban. Előrelátó módon nyitva hagyta műveiben a fel nem fedezett útvonalak kérdését a világ körül, így például az északi átjáró létét is sejtette. Eszmei utódait arra biztatta, hogy minél több külföldi szöveget fordítsanak le angolra, segítve a további megértését a világ működésének.
Richard Hakluyt ábrázolása (b2) bristoli katedrális egyik ólomüveg ablakán
1616-os halála után Hakluytet a westminsteri apátság Poets’ Corner (Költők sarka) nevű részén temették el, azonban az idők során eltűnt a végső nyughelyét jelölő kő. Örök emléket állít azonban neki szó szerint és átvitt értelemben is monumentális műve, amely a szövegekben és a fizikai térben is az angol nyelvet, illetve az angolokat helyezte a világ felfedezésének élvonalába.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
