Aki szereti a „nehéz időt” lelassítani
2015. július 16. 15:14
„Nagymi, most teherautók jönnek és cukrot hoznak meg lisztet és olajat és gyógyszereket, kinyíltak a határok és szabadság van, érted?, mire nagymama ingerülten válaszolta, Tudom én, de a lány szelíden folytatta, hogy Nagymi, most új világ jön, érted?, mire a nagymama szelídebben mondta, Már annyiszor volt új világ.” 2015 tavaszától a Libri Kiadó gondozásában jelennek meg Tompa Andrea kötetei. A Fejtől s lábtól szerzőjének első regénye, A hóhér háza második, javított kiadása már a boltokban.
– Akik a nagy sikerű Fejtől s lábtól című kötet szerzőjeként ismertek meg, hogyan fogják olvasni A hóhér házát?
– Talán finom szálak, erezetek összekötik a könyveket, melyeket a szerző nem is akart elkendőzni, bár az a világ, a Fejtől s lábtól világa iszonyatosat fordult fél évszázad alatt. A hóhér háza Románia 70-es, 80-as éveiről szól, a múlhatatlan diktatúráról, a nyomorúságról, melyben az olvasó – akárhol is élt, bármit tapasztalt volna – szembesülhet például azzal, hogy aki éhes, nem törődik a szabadsággal, csak enni akar. Láthatóvá válik az is, miért kellett úgy felrobbannia annak a világnak, olyan véres, barbár módon, ahogy ’89 decemberében történt. Ugyanakkor, mert ez egy családtörténet is, minden van benne: szerelem, irodalomért való rajongás, receptek, divat, hiszen mindig marad egy kiskanálnyi szabadság a fogságban.
– Mindkét regény olyan traumákkal terhelt történelmi korszakban játszódik, amelyek hatása máig kitart. Vajon az a mikrotörténelmi perspektíva, ahonnan a könyvek hősei a maguk személyes módján látják a körülöttük forrongó világot, hozzásegítheti a mai kor emberét e traumák megértéséhez?
– Már a második könyvemet is befejeztem, mire rájöttem, hogy az én nézőpontom mikrotörténelmi. Ott vagyunk a helyszínen, telik az idő, bár igen lassan. A történelmi fordulatokat mint nagy bárdcsapásokat képzeljük, én viszont szeretem a „nehéz időt” is lelassítani, átélhetővé tenni. De mivel egy-egy hősömön keresztül beszélem el az ő történetüket, világukat, nincsenek szerzői igazságok, nem azt állítom, hogy „így volt”. Ennek a nézőpontnak hátránya, hogy nem rakható belőle össze a nagy történelem, mert én csak kisemberekről tudok írni, akik nincsenek az események fősodrában, ahogy általában mi sem, vagy én sem, és nem is tudom összerakni koherens módon saját világom történelmi folyamatait. Csak a saját tapasztalatomból tudok látni és láttatni.
– Vannak írók, akik nem szeretnek beszélni a készülő művükről – ha nem tartozol közéjük, elmondod, most min dolgozol?
– Rájöttem, hogy már csak azért is szeretek beszélni arról, amivel foglalkozom, mert olykor jó javaslatokat kapok, hogy mit olvassak egy-egy korszakhoz. Mert van bennem valami utópia, hogy lehet a közösségből és a közösséghez szólni, így meríteni is próbálok belőle. Az erdélyi 50-es, 60-as évekről szeretnék írni, arról a sűrű korszakról, amelyben kollektivizálás, ’56 utáni megtorlások zajlanak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
