Egy, a XVI. században élő nápolyi nemes nem elégedett meg azzal, hogy a fegyverforgatásban mutassa meg tehetségét, ezért a művészetek gyakorlásában is le akarta gyűrni versenytársait. Tanult zeneelméletet, játszott lanton, énekelt, érdekelte a kortárs irodalom és a festészet is. Mindeközben nem csupán a szellemi gyönyörök keresése hajtotta, hanem a vágy, hogy udvarának pezsgő művészi életét reprezentálhassa. Ő volt Carlo Gesualdo, Venosa hercege, akinek köszönhetően számos kiváló zeneszerző bontakoztathatta ki tehetségét, és jelenhetett meg a szélesebb nyilvánosság előtt, de akit mégis egy gyilkosság tett igazán híressé.

„A herceg nemcsak gyönyörködött a muzsikában, hanem gyönyörködtetésére és szórakoztatására sok kitűnő zeneszerzőt, zenészt és énekest is tartott saját udvarában saját költségén; úgy, hogy ha ez a nemes úr a régi görögök korában élt volna, akik mindenkit tudatlannak tekintettek, aki nem értett a muzsikához, tekintet nélkül a tudomány más ágaiban elért eredményeire, [...] bizonyosan szobrot emeltek volna az emlékére, mégpedig nem is márványból, hanem aranyból” – írta róla Scipione Cerreto 1601-ben. Carlo Gesualdo, ha aranyszobrot nem is kapna a zenetörténet Pantheonjában, emlékműve minden bizonnyal ott állna Cipriano de Rore, Adrian Willaert és Luzzasco Luzzaschi mellett. Azaz a második sorban. Őt azonban más emelte ki az említett kiválóságok közül. Egy gyilkosság, amely még ma is izgatja az emberek fantáziáját.

„Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy, mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat! Mosd le bűnömet teljesen, tisztíts meg vétkemtől! Gonoszságomat beismerem, bűnöm előttem lebeg szüntelen. Egyedül teellened vétettem, ami színed előtt gonosz, azt tettem” – így kezdődik a „Miserere” zsoltár, amelyben Dávid szánja és bánja, hogy Úriást, Betsabé férjét a frontvonalba küldte, hogy hősi halála után nőül vehesse annak asszonyát. Miután Nátán próféta figyelmeztette vétkére, megbánta tettét. Gesualdo, aki maga is megzenésítette ezt a szöveget, hasonlóan járt el: katonáival ölette meg nejét és gyönyörtársát, ő maga csupán a kegyelemdöfést adta meg.

Unokatestvérek egymás között

De mi is történt 1590 októberében Don Carlo Gesualdo házában? Az ügy elég jól dokumentált, hiszen az esemény nagy port vert föl. Fönnmaradt a nyomozás jegyzőkönyve, néhány tanúvallomás és az ún. Corona-kézirat, amelyben a kor számos botrányának, így ennek a leírása is szerepel. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Carlo Gesualdo, aki második fiúgyermek volt, zavartalanul élvezhette volna a művészet és az élet örömeit, ha bátyja meg nem hal meg, és így ő maga nem válik első számú örökössé, akinek fő feladata a gyermek-, lehetőség szerint a fiúnemzés. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2023. tavasz számában olvasható.