A világűr meghódítása előtt a japánok legyőzéséből vette ki a részét John Glenn
2022. április 4. 15:55 Múlt-kor
Személyes háború
A háború 20. században történő gépesítése a katonák számára megkönnyítette a gyilkolást. Egyre ritkábban került sor közelharcra, ahol a harcoló felek közvetlenül szembesülhettek tetteik következményeivel, a repülősök számára pedig különösen személytelenné vált az emberölés aktusa. Szociálpszichológiai kísérletek sora bizonyította már, hogy amennyiben valaki tudja, hogy leendő áldozata nem láthatja őt teljes testi valójában, jóval könnyebben félre tudja tenni morális skrupulusait, mint amikor nem marad „anonim”. Az áldozat nem tudja, ki oltja ki az életét, mint ahogy a támadó sem látja tette következményeit, politikai okokból felebarátjai sorából ideiglenesen kiiratkozó embertársa(i) haláltusáját.
Önéletrajzában Glenn is hasonló tapasztalatokról számolt be: „A légiharcban nem nézel bele az ellenség szemébe, akit próbálsz megölni. Az ő gépét támadod a sajátoddal, vagy a területet támadod, amelyet elfoglal.” Ilyenkor tehát sokan – legalább javarészt – felszabadulnak az emberölés lelki terhe alól, Glenn-nek és társainak azonban egy komolyabb pszichológiai tényezővel is meg kellett küzdeniük: az újonnan kifejlesztett, általuk a japánok ellen bevetett napalm hatásaival, amelyet javarészt ott vetettek be, ahol a hírszerzési jelentések alapján sokan tartózkodtak. Az 1942-ben a Harvard Egyetem titkos laboratóriumában Louis Fieser kémikus vezetésével előállított zselés, robbanáskor szétszóródó, mindenféle anyagra, többek között az emberi bőrre is rátapadó napalm szörnyű pusztítása szemmel is kiválóan követhető volt.
Amerikai munkásnők a coloradói Rocky Mountain Arsenal fegyvergyár napalmbomba-gyártósorán
A repülőszázad azután kezdte el bevetni a különleges anyaggal feltöltött bombákat, hogy novemberben a Kwajalein-atollra helyezte át bázisát. A későbbi űrhajós a következő gondolatmenet segítségével dolgozta fel a napalmmal történő emberölés sokkját:
„Olyan háborúban küzdöttünk, amelyet nem mi kezdtünk, országunk, családjaink, szabad örökségünk fennmaradásáért. Azért voltunk ott, hogy megtegyük, amit kell. A napalm alkalmazása nem illett a békebeli érzékenységhez, de éppen a béke és az ilyen érzékenységhez való visszatérés volt az, amiért küzdöttünk.”
Persze ebben a határhelyzetben nehéz pusztán morális megfontolásokkal foglalkozni. Ahogy Glenn megfogalmazta: „(…) a saját, és a veled lévő emberek túléléséért küzdesz. Pusztítasz, vagy elpusztulsz.”
Glenn-nek társai halálával is meg kellett küzdenie. Barátja, Miles F. Goodman Jr. repülőgépét júliusban találat érte, és az óceánba zuhant. Holttestére több órás keresést követően sem bukkantak rá. A későbbi űrhajós ekkoriban csak hellyel-közzel vezetett naplójában számolt be érzéseiről: „Lehetetlen ilyenkor érzéseket kifejezni (…) Monnie volt a valaha volt egyik legjobb barátom. Minden repülésünket együtt végeztük, együtt lótottunk-futottunk mindenhová, és az időnk nagy részét együtt töltöttük.”
Barack Obama amerikai elnök átadja John Glenn-nek az Elnöki Szabadság Érdemrendet a washingtoni Fehér Házban, 2012. május 29.
Mint később, visszaemlékezésében hozzátette: „A zászlólengetések és zenés búcsúztatások háborúja véget ért, én pedig túl voltam az első napomon, amelyen a valódi arcát láttam. Elvesztettem egyik legközelebbi barátomat, és a háború hirtelen nagyon, nagyon személyessé vált.”
Glenn – akinek később, a koreai háború idején katonatársai a Mágnesfenekű becenevet adták, mivel képes volt összevissza lyuggatott gépekkel is hazarepülni – ezzel a „háborús csomaggal”, 59 bevetéssel a háta mögött került haza 1945 februárjában. Kitüntetésekkel halmozták el, és szűkebb pátriájában már ekkor hősként kezelték. Persze ez még csak előjátéka volt a későbbi határtalan megbecsülésnek, amellyel később amerikaiak millió tisztelték rajongva.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
