Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A világ legrégebbi építményei is lehetnek Málta titokzatos templomai

2021. március 16. 18:34 Múlt-kor

<

John Otto Bayer munkához lát

A xagħrai kőkör néven ismert újkőkorszaki temetkezési helyet kétszer is felfedezték. A Málta második, legészakibb szigetén, Gozón található településen az első ásatásokat John Otto Bayer, Gozo alkormányzója vezette.

A terület feltárása – összehasonlítva a 20–21. században megszokott szakszerű régészeti eljárásokkal – a lehető legdilettánsabb módon folyt.

Bayer a föld alatti rész kiásatásával megsemmisítette a felszíni szerkezet jelentős részét, amelynek egykori létezéséről csak a „feltárást” – a Ggantija romjainál végzett kutatáshoz hasonlóan – megörökítő dán festő, Charles Brochtorff helyszínen készített munkáinak köszönhetően van tudomásunk.

Bayer azonban nem elégedett meg a felszíni rész elpusztításával, és úgy döntött, visszatemeti a kiásott halmokat. Ennek köszönhetően a romok jóval több mint egy évszázadon át rejtve maradtak az emberiség elől, egészen addig, amíg a 60-as években Joseph Attard Tabone Brochtorff festménye alapján nem azonosította a helyszínt.

A terület szakszerű régészeti feltárása végül a 80-as években indult el. Bár az egykoron 120 méter kerületű körből manapság már mindössze 26 méter látható, a legrosszabb forgatókönyvet sikerült elkerülni: a tervekkel ellentétben végül nem építettek lakónegyedet a kőkör romjaira.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A világ legrégebbi építményei is lehetnek Málta titokzatos templomai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra